Idegkárosodás a lélegeztetett COVID-19-es betegekben

A gépi lélegeztetésre kerülő COVID-19-es betegek hasra fektetése tartós idegkárosodáshoz vezethet.

A British Journal of Anaesthesiology-ban 2020. szeptemberben online megjelent tanulmányban leírják az ilyen típusú fektetés után keletkező különféle perifériás idegsérüléseket és javaslatot tesznek a sérülések lehetőségének csökkentésére.

A tanulmány korelnök szerzője, Dr. Colin Franz (igazgató, Electrodiagnostic Laboratory, Shirley Ryan AbilityLab, Chicago, Illinois) közölte a Medscape Medical News-zal, hogy „az orvosoknak tudniuk kell arról, hogy a súlyos állapotú, hasra fektetett COVID-19-es betegek fokozottan érzékenyek a perifériás idegek sérülésére és mivel ez meglepően gyakori az ilyen betegek között, a kockázat csökkentése érdekében finomítani kell a standard eljárásokat.”

Sok COVID-19-ben szenvedő súlyos beteg az intenzív osztályra (ICU-ra) kerül és szorul invazív gépi lélegeztetésre az akut respiratorikus distressz szindróma (ARDS) miatt. A klinikai guideline-ok szerint javasolt ezeket a betegeket napi 12-16 órán keresztül hason fektetni. A tanulmány egyik társszerzője, Dr. James McCauley Walter (Northwestern University Feinberg School of Medicine, Chicago, Illinois) elmondta, hogy „az akár 16 óráig tartó hasra fektetést a legsúlyosabb ARDS esetekben alkalmazzuk, mivel igen komoly bizonyítékok szólnak amellett, hogy az ilyen fektetés a gépi lélegeztetésre szoruló mérsékelt-, vagy súlyos ARDS-s esetekben csökkenti a halálozást.”

A cukk szerzői azt tapasztalták, hogy az intenzív osztályra kerülő COVID-19-es betegek jelentős része a naponta hosszasan tartó hason fekvő helyzet következtében különféle idegsérüléseket szenvedtek, melyet súlyosbított a SARS-CoV-2 vírus saját neurotoxikus hatása. A kutatók figyelmét az hívta fel a problémára, hogy az aszimmetrikus idegbántalmak ezeknél a koronavírusos betegeknél gyakrabban fordultak elő a nem COVID-19-es betegek között észlelhetőnél. Számos COVID-19-es beteg az intenzívről kikerülve rehabilitációs osztályokra kerül. A rehabilitációs osztályokon viszont azt észlelték, hogy a más betegség miatti hosszú kórházi kezelés utáni rehabilitáción lévő betegekhez képest a COVID-os betegeknél szignifikánsan nagyobb százalékban fordult elő perifériás idegsérülés.

A 2020. április 24. és június 30. közötti időszakból 12 ilyen betegről számoltak be, átlagos életkoruk 60,3 év volt (23 – 80 év), volt köztük fehér, fekete és latino. A 12 COVID-19-cel kezelt beteg közül 11 beteget hason fekvésben is kezeltek az akut ellátás során. A gépi lélegeztetés átlagos hossza 33,6 nap (12 – 62 nap) volt, átlagosan 4,5-ször (1-16) fektették hasra a betegeket, ilyen módon a betegek átlagosan összesen 81,2 órát (16 – 252 órát) töltöttek hason fekvésben. A nervus ulnaris 6 esetben (28,6%), a n. radialis 3 esetben (14,3%), n. ischiadicus 3 esetben (14,3%), a plexus brachialis 2 esetben (9,5%), a n. medianus szintén 2 esetben (9,5%) sérült.

A szerzők szerint „nem kizárólag a hason fekvés okozta a perifériás idegek károsodását, de igen jelentős szerepe volt annak kialakulásában, hisz a vírusos fertőzés miatti válságos helyzetben lévő betegek igen sérülékenyek”. Az intenzív osztályra kerülő, válságos állapotban lévő betegek ellátásakor az élet megmentése az első, melynek érdekében intravénás folyadékpótlás, szteroidok és antibiotikumok adása és sok esetben gépi lélegeztetés szükséges. A hasra fektetéseknél mindig figyelembe veszik a biztonságot, a nyomás alá kerülő testtájakat megpróbálják tehermentesíteni az ilyen sérülések elkerülésére. A cikk szerzőinek munkahelyén hőtérképpel azonosították azokat a helyeket, melyeken szükséges csökkenteni a nyomást, esetleg extra kipárnázással, vagy ha ez nem sikerül, akkor változtatni kell a fektetésen. Az idegsérülést szenvedett betegek kezelése a fokozatosságra épül. lépésről lépésre történik, és a gyógyulás hosszú távon azon múlik, hogy milyen súlyosak voltak a sérülések, akár 1 - 1,5 évig is eltarthat. A regenerálódás nemcsak lassú, de többnyire nem is teljes, a fertőzés maradandó idegkárosodást okozhat. A szerzők tapasztalata szerint csak 10%-ban következik be maradéktalan gyógyulás, a mozgáskorlátozottságon kívül leggyakrabban az állandó gyógyszerelést igénylő neuropáthiás fájdalom marad meg.

Irreverzibilis károsodás?

Dr. Tae Chung (Johns Hopkins University School of Medicine, Baltimore, Maryland) a cikkhez fűzött kommentárjában kijelentette, hogy a tanulmány az elsők között írta le részletesen az ARDS miatti hason fekvéssel összefüggő perifériás idegkárosodásokat. A COVID-19-cel kapcsolatosan egyre több, különféle olyan idegi károsodásra derül fény, melyek visszafordíthatatlanná váltak, illetve hátráltatták a COVID-19-ből való végleges gyógyulást, ezért az ilyen neurológiai komplikációk mielőbbi felismerése és kezelése alapvetően fontos a COVID-os túlélők rehabilitációja érdekében.     

Batya Swift Yasgur. Nerve damage linked to prone positioning in COVID-19. Medscape Medical News. September 28, 2020.

Malik GR, Wolfe AR, Soriano R, et al. Injury-prone: peripheral nerve injuries associated with prone positioning for COVID-19-related acute respiratory distress syndrome. Br J Anaesth. Published online September 04, 2020. DOI:https://doi.org/10.1016/j.bja.2020.08.04 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.