A pitvarfibrilláció új prognosztikai markere

A pitvarfibrilláció az egyik leggyakrabban előforduló szívritmuszavar. Csak az USA-ban több, mint 2,7 millió ember szenved tőle. Az aritmia típusosan gyors és mindig irreguláris. Nevének megfelelően ilyenkor a pitvarok normális kontrakciója kiszámíthatatlan remegésbe fordul, amely nem ritkán 200 ütés/perc feletti szívfrekvenciával jár. A ritmuszavar kellemetlen szívdobogás érzést (palpitációt) okozhat, de tünete lehet a krónikus fáradtság vagy a tartós mellkasi diszkomfort, fájdalom is. Az ischaemiás stroke kockázatát ötszörösére növeli. A ritmuszavarnak négy megjelenési formája van. Ezek közül a két leggyakoribb a paroxizmális és a perzisztáló. Előbbi esetében az aritmia epizódikus, utóbbi esetében állandó jellegű. A perzisztens fibrillációt súlyossága alapján további kategóriákba szokták sorolni.

A salt lake city-i Intermountain Medical Center kutatói a szívelégtelenség és a pitvarfibrilláció biomarkereit kutatják. Jelen kutatásuk célja olyan jelző molekulát azonosítása volt, amelynek segítségével nem csak az aritmia kialakulását, hanem altípusát és/vagy a súlyosságot is prognosztizálni lehet.  

 Az intézmény saját biobankkal rendelkezik, melyben az ott megfordult és kezelt betegek (elsősorban vér)mintáit gyűjtik és tárolják. Az Oxana Galenko vezette jelen kutatásuk során 140 pitvarfibrilláló beteg (93 paroxizmális, 47 perzisztens) és 50 egészséges személy vérplazmáját használták fel. (Utóbbiakat kontrollként.) A kutatócsoport érdeklődésének középpontjában a mikroRNS-ek állnak, melyekkel előre lehetne jelezni az aritmia megjelenését, sőt az egyes kezelésekre adott választ is. Tekintve, hogy a mikroRNS-ek kisméretűek és stabilak, a plazmából ill. a nyálból kimutathatóak. A szóban forgó mikroRNS-ek a genom nem kódoló részét képezik. Élettani funkciójuk egyes génszakaszok expressziójának gátlása azok transzkripcióját követően. Plazmaszintjük kapcsolatba hozható bizonyos betegségekkel, így pl. a pitvarfibrillációval is. Ezek közül az eddigi kutatási eredmények tükrében az összefüggést leginkább mutató mikroRNS-ek a 21-es, a 291-es, a 133a, 133b, a 150-es és a 328-as. A kutatók a 6 mikroRNS közül egyet, a 21-est vizsgálták legintenzívebben, mivel ez mutatta a legszenzitívebb kapcsolatot a ritmuszavarral. A 2017-es Amerikai Aritmológiai Kongresszuson bemutatott eredményeik szerint a 21-es mikroRNS plazmakoncentrációjának csökkenésével nő a ritmuszavar kialakulási esélye. A koncentrációcsökkenés mértéke nem függ össze a ritmuszavar típusával, súlyosságával, amiből a vizsgálók arra következtetnek, hogy a betegség megjelenése és progressziója más-más módon szabályozott. A kutatók arra is szeretnének választ találni, hogy mi indítja be magát a ritmuszavart és annak kialakulását jelzi-e valami. Annyi bizonyos, hogy a pitvarfibrilláció a bal pitvar fokozott fibrózisával jár, melynek oka szintén ismeretlen. Feltételezésünk szerint a mikroRNS-ek ebben is szerepet játszhatnak, lehet, hogy ezek azok a szignálok, melyek a folyamatot iniciálják.  

A kutatás szerint bizonyos mikroRNS-ek jelenléte meghatározhatja, hogy ki fog jól reagálni az ablációs kezelésre. (Ennek során a pulmonális vénák szájadékánál lévő, abnormális elektromos impulzusokat generáló szívizomsejteket sütik ki.) Hosszú távú cél a betegek molekuláris profiljának felállítása, ami alapján az ideális kezelést ki lehet választani.

Forrás: ScienceDaily