Emlőrák után sem veszélyes a terhesség

Az emlőrák igen gyakran fordul elő a reproduktív korban lévő nők között. Tekintve, hogy a trendek szerint a gyermekvállalás időben kitolódott, sokszor a családalapítás előtt kell a daganattal szembe nézni. Noha az újonnan felfedezett betegek legalább fele érdekelt a gyermekvállalásban, a kezelések után alig 10%-uk esik teherbe. Mind az orvosok, mind a betegek meg voltak arról győződve, hogy az ösztrogén receptort hordozó (ER pozitív) emlőrák relabálhat terhesség esetén. A félelem alapját az képezi, hogy várandósság alatt megnő a szervezet ösztrogén szintje, ami a visszamaradt, rejtett daganat sejtek növekedéséhez, osztódásához, végül a tumor újbóli megjelenéséhez vezet. Egy másik elterjedt elmélet szerint az adjuváns hormonterápiát le kell állítani gyermekvállalás előtt. Ismereteink szerint a hormon kezelés megakadályozza a daganatsejtek újbóli kialakulását. Általánosan 5, bizonyos esetekben akár 10 évig is folytatni kell.

A közelmúltban került lebonyolításra a belga onkológus, Matteo Lambertini által egy retrospektív vizsgálat, melynek eredményei az amerikai Onkológiai Társaság éves gyűlésén kerültek bemutatásra. A vizsgálatba 1200 olyan emlőrákból gyógyult nőt választott be, aki teherbe kívánt esni. Eredményei szerint a korai emlőrákból kikezelt betegek terhessége nem befolyásolja a tumor relabálási esélyét. A halandósági mutatók pedig ugyanolyanok a gyermeket vállaló és nem vállaló nők között.

A szerzők szerint mindezidáig ez a legnagyobb esetszámú vizsgálat, mely a témával foglalkozik. A beválasztás során a 2008 előtt felfedezett, nem metasztatikus, 50 évnél nem idősebb daganatos betegek kerültek a vizsgálatba. A betegek 57%-a hordozta az ösztrogén receptort. Az esetek 40%-ában a kedvezőtlen prognosztikai faktorok mutatkoztak már a kezdetekkor úgy mint, nagy tumor tömeg, nyirokcsomó érintettség. Kezelést követen 333-an estek teherbe, 874-en nem. A vizsgálat megfelelő kontrollja miatt egy teherbe esett nőnek 3 kontroll párja is volt. (Ennek oka a kontroll személyre szabása volt.) A diagnózistól a gyermekvállalás igényééig átlagosan 2,4 év telt el. Az ösztrogén receptort hordozó nők később estek teherbe, mint  ER negatív társaik. Számszerűsítve az ER-t hordozók 23%-a a diagnózist követő 5 éven túl lett várandós, míg a receptor negatívak között ez az arány 7%-ra tehető.

A visszatekintés a diagnózis felállítását követő 10 éven keresztül tartott. A betegség mentes túlélés azonos a gyermeket vállaló és nem vállaló csoportban, függetlenül az ER státusztól. A daganat mentes túlélésben nincs különbség, ha a terhesség kihordott, vagy megszakított. Nem befolyásol semmit a teherbe esés időpontja (kezelést követő 2 éven belüli vagy túli). Noha a szoptatással kapcsolatosan kevés adat gyűlt, kimondható, hogy sok esetben még műtéti kezelést követően is kivitelezhető. Annak megléte vagy hiánya azonban nem befolyásolja a túlélést. Az eredményeket hormon receptor státuszra vetítve az alábbiak nyertek bizonyítást: a teljes túlélést nem befolyásolja az ER pozitivitás gyermekvállalás esetén. A vizsgálat egyik meglepő eredménye szerint az ER negatív betegeknél a terhesség 42%-kal csökkenti a mortalitást. (A mechanizmus hátterében immun-és hormonmechanizmusok állhatnak, de ennek konkrét lépései ismeretlenek.)

A szerzők a vizsgálat hiányosságai közé sorolják, hogy nem gyűlt kellő adat a HER2 státuszról (ez pusztán 20%-ban volt ismert), a BRCA mutációval asszociált emlőrákok és terhesség kapcsolatáról, illetve az asszisztált reprodukció hatásait sem sikerült vizsgálni. Szintén további munkát igényel a terhesség és hormonterápia kapcsolatának, pl.: szükségességének, fenntartásának,  biztonságosságának megítélése.

Forrás: Science Daily