hirdetés

Fájdalomcsillapító táplálékkiegészítők?

A krónikus fájdalmakkal küzdő betegek sokféle táplálékkiegészítővel próbálkoznak, néha eredményesen, arról azonban igen kevés a tudásunk, hogy ezek milyen kölcsönhatásba lépnek egymással illetve a betegek által szedett gyógyszerekkel.

hirdetés

Az American Academy of Pain Management (AAPM) 2014. szeptember 18. és 21. között tartotta 25. évenkénti klinikai találkozóját Phoenix-ben, Arizonában. Itt hangzott el, hogy a krónikus fájdalmakkal küzdő betegek sokféle táplálékkiegészítővel próbálnak uralkodni fájdalmaikon, a fájdalomspecialisták pedig egyre gyakrabban találkoznak a betegek által szedett anyagok végeláthatatlan virtuális listájával. Dr. David Kiefer (tanársegéd, University of Wisconsin’s School of Medicine and Public Health in Madison) szerint ezeken a listákon a kölcsönhatásokra nézve semmilyen figyelmeztetés nincs, holott az 5-nél több szer együttes használata már önmagában is „piros lapot” érdemel. Amennyiben a beteg a polifarmácia, illetve poliherbária során 5-6-7-8 gyógyszert, vagy növényi kivonatot használ egyszerre, akkor ezek között nagyon nagy valószínűséggel alakul ki valamilyen interakció. „Ezt minden betegemnek elmondom, és a gyógyszerészek figyelmét is felhívom az esetleges interakciókra”. Dr. Kiefer ugyanakkor javasolja, hogy minden egészségügyi intézményben jelöljenek ki az interakciók kutatásáért felelős szakembert, aki felügyeli a különböző táplálékkiegészítő termékek minőségét is, ugyanakkor gyorsan megtalálja az információk forrásait is.

A több milliárd dolláros táplálékkiegészítő-üzlet jelentős részét teszik ki a krónikus fájdalmakkal küzdő betegek vásárlásai. A fájdalom-specialisták a betegeket kikérdezve újra és újra ugyanazokkal a nevekkel találkoznak, melyek közül a legfontosabb „versenyzőket” alább részletezzük:

Kurkuma: osteoarthritisben, rheumatoid arthritisben, és egyéb ízületi fájdalmakban használatos. Azért kerül a lista első helyére, mert randomizált, kontrollált vizsgálatok szerint a kurkumin napi 1-2 grammos adagban az ízületi fájdalmakat némileg csökkenti. Érdemes a kurkumin felszívódásával is foglalkozni, javaslata szerint zsíros étellel ajánlott bevenni. Egyes megfigyelések szerint feketeborssal együtt a felszívódás megnövekszik.

Avocado-szójabab nem szappanosítható összetevői: négy vizsgálat szerint az avocado szterol-anyaga napi 300-600 mg-os adagban 3-6 hónappal a kezelés megkezdése után csökkenti a térd- és csípőfájdalmakat. Vizsgálják az anyagnak a koleszterinszintre gyakorolt és gyulladás-csökkentő hatását is.

Omega-3 zsírsavak: világszerte az egyik leginkább hirdetett kedvező hatású étrendkiegészítő. Egyes vizsgálatok szerint a zsírsavak, leginkább a hideg tengerek állatainak zsiradékából (pl. lazac, hering, makréla, tonhal, szardínia) nyert doxo-hexénsav (DHA) és az eikoza-penténsav (EPA) napi 2-4 grammos adagja némi enyhülést nyújthat arthritisben. „Az omega 3 zsírsavak használata olajozza az ízületeket.”

Macskakarom (Uncaria tomentosa): étrendkiegészítő tea. „Klinikai vizsgálatok szerint a macskakarom néhány heti használat után némileg enyhíti az ízületi panaszokat, és egyre inkább bekerül a klinikai gyakorlatba” – mondta Dr. Kiefer. A macskakarom pentaciklikus és tetraciklikus alkaloidáinak immunstimuláló képessége van, ami megnövekedett fagocitózisban, rákellenes hatásban, antioxidáns hatásban és gyulladáscsökkentő hatásban nyilvánul meg.

Gyömbér: a természetgyógyászatban régóta használt anyag, leginkább szárított formában hozzáférhető. „A kérdéses anti-inflammatorikus hatás eléréséhez leginkább a nagymennyiségű gyömbérolajokat („shogaolokat”) tartalmazó szárított forma szükséges”. A probléma a napi megfelelő mennyiség elfogyasztásával van. Az egyes összetevőket kombináló, fokozott hatású készítmények közül azok a hatásosabbak, melyek gyömbért is tartalmaznak.

Glukózamin: a sok milliárd dolláros piac közel 20%-át képviseli. Az agyonreklámozott glukózamint leggyakrabban krónikus fájdalmakban, például a térdízületek osteoarthritisében használják, de nagy vizsgálatok metaanalízisei szerint a placébóhoz képest csak minimális kedvező hatása van, vagy még annyi sem. Bár egyes beszámolók a glukózaamin és a kodroitin kombináció kedvező hatásáról írnak, a hatás csak a betegek kicsi, speciális csoportját érinti.

Bármelyik étrendkiegészítőről is legyen szó, a bevezetés célja elsődlegesen a fájdalom csökkentése, amihez elsősorban türelem, állhatatosság és a gyógyító idő („tincture of time”) szükséges. Az étrendkiegészítők nem úgy hatnak, mint egy valódi gyógyszer. Úgy lehetne mondani, hogy ezek inkább egy esélyt adnak, néha 2-3 hónapig kell várni, míg a tényleges hatás jelentkezik. Nem lehet a gyógyszereket növényi kiegészítőkkel egyszerűen helyettesíteni, minden betegnél holisztikus módon kell hozzálátni a krónikus fájdalom enyhítéséhez. Az empátiának igen nagy szerepe van a kérdésben: pl. a Dalai Láma agyáról funkcionális MR felvétel készült a Wisconsini Egyetemen, és az empátia szerepéről az orvosi gyakorlatban sokat tanultunk.

Végül Dr. Michael H. Moskovitz fájdalomspecialista (Bay Area Pain Medical Associates in Mill Valley, California) megjegyezte, hogy étrendkiegészítőkkel ő is megfigyelt némi javulást, de erős bizonyítékok még mindig nem állnak rendelkezésre. A Medscape Medical Newsnak úgy nyilatkozott, hogy „az én praxisomban a leginkább hasznos kiegészítők a következők voltak: a GABA (gamma-amino-vajsav), a magnézium, a kisdózisú sütőszóda, a C-vitamin, a hialuronsav 2-es típusú kollagénnel, a kurkuma, a glukozamin és a kondroitin együttese, valamint a halolaj”. A továbbiakban kijelentette: „az igazság az, hogy a kiegészítőkkel nyert tapasztalatok kevéssé tudományosak, inkább anekdotálisak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kiegészítők nem használhatók, csak azt jelenti, hogy egyelőre nem tudjuk, melyik az igazán hatékony. Ráadásul az eladók leggyakrabban csak egy bizonyos készítmény hatásait ismertetik, és nem tudnak semmit a kölcsönhatásokról”.    

 

Írásunk az alábbi közlemény alapján készült:

Medscape Medical News 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.