hirdetés

Növényi fehérjék fogyasztásának kedvező hatásai

Fehérjékben, különösen növényi proteinekben gazdag táplálékkal csökkenthető a bármely okból bekövetkező halálozás kockázata – állítják a BMJ -ben nemrégiben megjelent közlemény szerzői.

hirdetés

A közlemény tanúsága szerint is célszerű előnyben részesíteni a növényi eredetű fehérjék nagyobb mértékű fogyasztását. A fehérjében gazdag élelmiszerek, elsősorban a zöld növények, teljes kiőrlésű gabonafélék és a diófélék fogyasztása csökkenti a cukorbetegség, szívbetegségek és stroke előfordulását, míg a nagy mennyiségű állati fehérje, például vörös hús fogyasztásával számos egészségi problémának tesszük ki magunkat. Arra vonatkozóan azonban nem rendelkezünk egyértelmű adatokkal, milyen összefüggés van a különböző típusú fehérjék fogyasztása és a halálozási kockázat között.

E kérdés megválaszolására iráni és egyesült államokbeli kutatók azt vizsgálták, hogy az állati, növényi és össz-fehérjebevitel mértéke milyen összefüggést mutat a szív- és érrendszeri betegségek, rosszindulatú daganatok okozta halálozással és összegzett mortalitással. Összesen 32 olyan vizsgálatot vontak be vizsgálatukba, amelyek 19 éves és annál idősebb résztvevők bevonásával zajlottak és a fenti elemzésre alkalmas adatokkal szolgáltak.

A fehérjebevitel szempontjából legmagasabb vs. legalacsonyabb kategóriákat hasonlították össze matematikai modellek segítségével. Legfeljebb 32 éves utánkövetés során 113.039 halálesetet regisztráltak (ezen belül 16.429 beteg hunyt el szív-és érrendszeri betegség, 22.303 beteg pedig rosszindulatú daganatos betegség következtében) a teljes 715.128 fős populáción belül.

Az adatok azt mutatják, hogy a fehérjéket nagy mennyiségben fogyasztó személyek között kisebb volt a bármely okból bekövetkező halálozás kockázata, mint alacsonyabb proteinbevitel mellett. Növényi fehérjék fogyasztása mellett 8%-kal csökkent a bármely okból bekövetkező és 12%-kal a kardiovaszkuláris eredetű halálozás. Az állati eredetű proteinek fogyasztása nem mutatott szignifikáns korrelációt a szív- és érrendszeri betegségek vagy a rákbetegség okozta halálozással. A 31 közleményben fellelhető dózis-válasz analízisek tanúsága szerint a növényi fehérjékkel fedezett energiabevitel minden 3%-nyi növekedése az összegzett halálozás 5%-nyi csökkenését vonta maga után.

A növényi fehérjék pozitív egészségi hatásai közül feltehetően a vérnyomásra, továbbá a koleszterin- és a vércukor szintre gyakorolt kedvezően hatások a legfontosabbak, mert ezek hozzájárulhatnak a szívbetegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkenéséhez.

A szerzők elemzésük korlátaira is rámutatnak. Hangsúlyozzák: könnyen előfordulhat, hogy nem vettek figyelembe olyan tényezőket, amelyek befolyásolhatták a következtetéseket. Az elemzésbe bevont összes vizsgálat fejlett nyugati országokból származik, így következtetéseik nem feltétlenül vonatkoztathatók más országokra. Kutatásuk erősségeként említik viszont, hogy vizsgálatukban nagy számú résztvevő és haláleset szerepelt, ami módot adott az étrendi fehérjebevitel és a halálozási kockázat közötti potenciális összefüggések részletes elemzésére.

„Eredményeink közegészségügyi jelentőségét az adja, hogy az állati fehérjék viszonylag olcsón helyettesíthetők növényi fehérjékkel, és ez az egyszerű változtatás jelentősen befolyásolhatja a várható élettartamot. Bár a kérdés pontosabb tisztázására további kutatások szükségesek, az eddigi eredmények máris megerősítik, hogy az átlagpopuláció tagjainak célszerű követni azokat a jelenlegi irányelveket, melyek a növényi fehérjék bevitelének fokozását javasolják” – fogalmaznak a szerzők.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.