Új biomarker agresszív cholangiocarcinoma kimutatására
Az epevezetékeket érintő, nehezen diagnosztizálható májrák noninvazív markerét fedezték fel.
- Új terápiás módszer májrákban
- Az atezolizumab hatásosabb a szorafenibnél hepatocelluláris carcinomában
- Ramucirumab hepatocelluláris karcinómára
- Cabozantinib és májrák
- Korai hepatocelluláris carcinoma radioembolizációja
- A primer májdaganat gyógyszeres kezelési lehetőségei
- Nagyméretű hepatocelluláris karcinóma laparoszkópos reszekciója és a barcelonai kritériumok
- Alfa-1-antitripszin-hiány a máj betegségeinek hátterében
A Cancer Research Communications folyóiratban március 6-án jelent meg a Medical University of South Carolina kutatóinak cikke, amelyben arról számoltak be, hogy egy új, noninvazív módszerrel mérhető biomarkert fedeztek fel az intrahepatikus cholangiocarcinoma (iCCA; intrahepatic cholangiocarcinoma) kimutatására.
Az intrahepatikus cholangiocarcinómáról (iCCA) röviden
Az iCCA a cholangiocarcinoma (CC) egyik formája, mely az epevezetékeket érinti: a biliáris traktus hámsejtjeiből kiinduló malignus daganat, a máj második leggyakoribb primer rosszindulatú daganata a hepatocelluláris karcinóma (HCC) mögött. A gasztrointesztinális tumorok 3%-át teszi ki, és bár előfordulása alacsonyabb, mint a HCC-é, azonban incidenciája és mortalitása az utóbbi években folyamatos növekedést mutat. Globálisan a CC előfordulási és halálozási aránya jelentős földrajzi eltéréseket mutat. Nagyobb az új esetek száma a keleti világ egyes részein (Thaiföld, Kína, Dél-Korea, Japán), mint a nyugati területeken. A CC etiológiája multifaktoriális, nagyon sok kockázati tényező hozható összefüggésbe a kialakulásával, melynek egy része a HCC rizikó faktoraival megegyezik. A CC esetek 90%-ában, különösen a nyugati országokban nem ismerik a kialakulási tényezőt, így elsősorban a krónikus gyulladással hozzák összefüggésbe. Az esetek 10%-ában a betegség kialakulását a primer szklerotizáló kolangitiszből (PSC), choledochus cisztából, krónikus HBV és HCV fertőzésből vagy cirrózisból eredeztetik. A CC klasszifikációja az elmúlt években változáson ment keresztül. Osztályozása elsősorban az anatómiai lokalizációja alapján történik: intrahepatikus (iCC), perihiláris (pCC) és disztális (dCCA) altípusokba sorolják.
A CC kezelése hatalmast kihívást jelent a klinikumban, mert a tumor gyors progresszióra képes, és tünetek csak késői stádiumban jelentkeznek. A CC kezelésében a legelőnyösebb a sebészeti megközelítés, azonban ez előrehaladott stádiumban, illetve néha a tumor paraméterei miatt ez nem lehetséges. A jelenleg rendelkezésre álló standard kezelésekkel az ötéves túlélés mindössze 8% körüli, a medián túlélés nem haladja meg a 12 hónapot. Ha azonban a tumort korai (igen gyakran még tünetmentes) állapotban sikerül észlelni, a sebészeti eltávolítást követően az ötéves túlélés 50% környékére nő. A diagnózist nehezíti, hogy az iCCA tünetei (sárgaság, bőrviszketés, kimerültség és hasi fájdalom) más májbetegségekben is gyakran jelentkeznek.
Az új biomarkerről
Az iCCA diagnosztikájában jelenleg használt biomarker a CA 19-9, amely azonban nem tekinthető megfelelően specifikusnak, mivel más májbetegségek, illetve más ráktípusok esetében is kimutatható. Ezért a pozitív CA 19-9 tesztet követően a betegeken MRI vagy CT képalkotó vizsgálatokat is el kell végezni, ami időigényes, és késleltetheti az időbeni diagnózist és a kezelés megkezdését.
A Medical University of South Carolina (MUSC) kutatói iCCA-val diagnosztizált betegek szövetmintáinak elemzése során egy cukor, az általában a fehérjékhez kötődve előforduló N-glükán szintjének változását figyelték meg. Azt egyelőre nem sikerült megállapítaniuk, hogy mi okozza az N-glükán szintjének változását, viszont ez a változás csak a CCA-val érintett szövetekben fordul elő, egészséges és más májrák-típusokkal asszociált szövetekben nem. Fontos megfigyelés, hogy az N-glükán szint emelkedése a vérből is kimutatható, tehát nincs szükség invazív szövetbiopszia elvégzésére. Tehát az N-glükán specificitása miatt a CA 19-9 markerrel ellentétben más májbetegségek (például cirrózis) kizárására is használható, ráadásul noninvazív módon tesztelhető.
A kutatók szerint még néhány évbe telhet, amíg a módszer a klinikai gyakorlatban is elterjedhet, mivel sok a megválaszolatlan kérdés. Az egyik ilyen, hogy az N-glükán molekulák fehérjékhez kötődve fordulnak elő a szervezetben, de egyelőre nem ismert, hogy mely proteineknek lehet köze az N-glükán szint megváltozásához. Az sem ismert, hogy pontosan mely fehérjékhez kötődik ez a cukor, márpedig egy megbízható biomarker esetében igen hasznos lenne, hogy ezekkel az információkkal is rendelkezzünk.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
A better biomarker for an aggressive and fatal liver cancer
Irodalmi hivatkozás:
Shaaron Ochoa-Rios et al, Analysis of N-linked Glycan Alterations in Tissue and Serum Reveals Promising Biomarkers for Intrahepatic Cholangiocarcinoma, Cancer Research Communications (2023). DOI: 10.1158/2767-9764.CRC-22-0422