Új vérteszt a szervkilökődés előrejelzésére

A Science Translational Medicine című lapban közölt tanulmány nemcsak biomarkert javasol az átültetett vese kilökődés-veszélyének felismerésére, hanem arra is rámutat, hogy egy, már jelenleg is létező gyógyszer alkalmazásával talán biztosítható a betegek hosszú távú felépüléshez vezető útja.

A transzplantált betegek körülbelül egyharmada 10 éven belül elveszíti új veséjét, éppen akkor, amikor már az újabb transzplantáció nehézségekbe ütközik. A beteg immunrendszere ugyanis addigra már szenzitizálódik az idegen szervvel szemben, ezért nehezebb számára megfelelő szervet találni.

Dr. David Rothstein, immunológus és transzplantációs sebészprofesszor munkatársaival azt keresték, azonosíthatóak-e valami módon azok a betegek, akiknél később fennáll a szerv kilökődésének kockázata. Ily módon az adott betegnél módosítható lenne az immunszuppresszív kezelés még az előtt, hogy az immunrendszer megtámadná a beültetett szervet, tehát elkerülhető lenne a hegesedés és a krónikus szervkárosodás kialakulása.

A szerzők 244 olyan beteg vérmintáját analizálták, akik intézetükben 2013 és 2015 között kaptak új vesét, továbbá  95 olyan betegét, akik a londoni Royal Free Kórházban estek át vesetranszplantáción. A minták elemzése alapján egy erősen prediktív biomarkert tudtak azonosítani.

Abban a betegcsoportban, mely az új biomarker alapján a rejekció szempontjából nagy kockázatúnak minősült, a betegek 91%-ánál lökődött ki a beültetett vese 1 éven belül, míg az alacsony rizikójú csoportban a rejekciós arány mindössze 10%-nak bizonyult. A nagy kockázatú csoportban emellett szignifikánsan nagyobb volt azon betegek aránya, akik a műtét utáni 5 éven belül veszítették el új veséjüket kilökődés miatt.

A szerzők által azonosított biomarker a regulátoros B-sejtek működését jelzi, az immunsejtek azon típusáét, melynek szerepét nemrégiben tisztázták a rejekció létrejöttében, és melynek mennyiségi meghatározása nem könnyű feladat. A B-sejtek interferon- (IL) 10-et és tumornekrózis-faktort (TNF) is termelhetnek, és a most közzétett kutatás szerint e két molekula aránya tükrözi a legpontosabban a regulátoros T-sejtek funkcióját, így képes előre jelezni, mely betegeknél áll fenn leginkább a szervkilökődés rizikója.

Funkcionális biomarker lévén az arányszám jelezheti, melyik beteg különösen veszélyeztetett a rejekció szempontjából. Az IL-10 és TNF közötti arány megmutatja, hogy az immunrendszer befogadni készül éppen az idegen szervet vagy kilökni azt. A szerzők feltételezése szerint a TNF-ellenes szerek adásával helyreállítható a megbomlott egyensúly.

TNF-ellenes szereket eddig nemigen alkalmaztak vesetranszplantáción átesett betegeknél, ugyanakkor e szerek képezik a rheumatoid arthritis, a gyulladásos bélbetegség és jelentős fokú gyulladással kísért más betegségek kezelésének alapját, így adásuk mellékhatásai jól ismertek. Ezek kockázatának csökkentése érdekében az anti-TNF adását csak rövid távon, mindössze néhány hónapon keresztül tervezik, mely elegendő lehet arra, hogy az immunrendszer „alaphelyzetbe állításával” még a folyamat elindulása előtt megakadályozza a rejekciót.

Bár egyelőre még nincsenek e téren célzott klinikai vizsgálatok, de a szerzők tapasztalata szerint a nagy kockázatú betegektől nyert B-sejtekhez TNF-ellenes szereket adva nemcsak a biomarker értéke változott meg, hanem a gazdaszervezet egyéb olyan paraméterei is, melyek a regulátoros B-sejtek funkciójának helyreállására utalnak.