A vér, mint folyékony biopszia
A daganatos megbetegedések sikeres kezelésének kulcsfontosságú eleme a korai felismerés, ezért egyre kiterjedtebb kutatás folyik a daganatból a vérbe jutó anyagok kimutathatóságára.
A daganatos megbetegedések száma a WHO szerint a következő két évtizedben várhatóan 70%-kal fog növekedni (WHO Cancer Reports 2014). A terápiás lehetőségek rohamos fejlődése mellett rendkívüli fontosságú a korai felismerés lehetőségeinek kimunkálása, hisz a tünetek jelentkezésekor, a daganat már rendszerint régóta növekszik a szervezetben (az angol Cancer Research UK 2014-es adatai szerint az esetek 46 százaléka), így kései, előrehaladott stádiumban kerül felismerésre amikor ráadásul a rákos sejtek már valószínűleg számos genetikai változatot hoztak létre, ami megnehezíti a megfelelő terápia kiválasztását.
Napjainkban a tumor diagnosztika az invazív eljárással nyert szövettani és molekuláris vizsgálatokkal diagnosztizáljuk, ami lehetőséget nyújt a célzott terápia kiválasztását segítő genetikai vizsgálatok elvégzésére is. De ehhez radiológiai módszerekkel kimutatható daganat szükséges és az elengedhetetlen, hogy a mintavétel során eltaláljuk a daganatos sejteket.
A daganatokat nemcsak fokozott osztódás, hanem a normálisnál magasabb sejtpusztulási ráta is jellemzi, és a széteső tumorsejtekből kiszabaduló, a keringésbe bekerülő DNS (cirkuláló tumor-DNS vagy ctDNS) azonosításával elvileg információt nyerhetünk a daganatról. A vérminta mint „folyékony biopszia” ideális helyettesítője lehetne a daganatból szúrás vagy műtét útján kinyert hagyományos szövetmintának. A kisméretű daganat azonban kevés keringő DNS-t bocsát ki, amit igen nehéz megtalálni az összes keringő szabad DNS között, és a keresést az is nehezítheti, hogy a daganat ismerete nélkül nem tudhatjuk, melyek azok a genetikai elváltozások, amelyek a tumor-DNS-t megkülönböztetik a jóval nagyobb mennyiségben jelen lévő, nem tumoros keringő DNS-től.
A daganat csekély mennyiségű DNS-ből való kimutatására akkor kínálkozik a legjobb lehetőség, ha tudjuk, hogy a daganatsejtek milyen genetikai elváltozást hordoznak. A KRAS gén elváltozása például leginkább a tüdő, a hasnyálmirigy és a vastagbél rákjaira jellemző, de például a p53 gén mutációit hordozó keringő DNS-ek szinte bármilyen daganat esetén előfordulhatnak.
A tumorra jellemző mutációk sok esetben információt adnak arról, hogy a beteg egy adott kezelésre reagálni fog-e (például a gefitinib az EGFR-mutációt hordozó nem kissejtes tüdőrákok esetén hatékony). Ugyanilyen lényeges, hogy a vérbe kiszabaduló tumor-DNS segítségével követhetővé válik a daganat genetikai jellemzőinek változása a kezelés hatására. A vér ctDNS-frakciójában új, rezisztenciát jelző mutációk jelennek meg, ezek elemzése segíthet a következő kezelés kiválasztásában.
A daganatok nem csak mutációkkal igyekeznek terjedésüket elősegíteni és a gyógyszerek pusztító hatását elkerülni, hajlamosak egy-egy kromoszómaszakaszuk elvesztésére, vagy megsokszorozására. A vérben keringő összes DNS-t feltérképezésekor a vártnál magasabb vagy alacsonyabb mennyiségben előforduló DNS szakaszok is daganat jelenlétére utalhatnak.
Nemcsak a széteső tumorsejtek DNS-e kerül a vérbe, hanem olykor teljes, élő ráksejtek is a keringésbe sodródnak, amelyek a mutáns DNS-hez hasonlóan kiemelhetőek és összegyűjthetők. Hasonlóan értékes információt szolgáltathatnak a vérlemezkék, amelyek a daganat közelében elhaladva RNS-darabkákat gyűjtenek be a tumorsejtektől. A daganatsejtekről lefűződő apró sejthártyatasakok, az exoszómák pedig mintegy mintát vesznek a sejt DNS-, RNS- és fehérjeállományából, és a már sikerült hasnyálmirigyrákos és egészséges emberek vérmintáit pusztán a keringő exoszómák fehérjetartalma alapján elkülöníteni.
Bár a ctDNS-tesztek érzékenysége és pontossága még sok kívánnivalót hagy maga után, a többi keringő tumorszármazék diagnosztikus célú azonosítása pedig még gyerekcipőben jár, már most jól látható, hogy a vérnek mint folyékony biopsziának idővel egyre nagyobb lesz a szerepe a daganatos betegségek kezdeti felismerésében és kezelésük követésében.
Forrás:
