hirdetés

Alzheimer-kór okozta elbutulást is gátolják az ACE-gátlók

Az Alzheimer-kór és az azzal gyakran párosuló, időskori vaszkuláris demencia kezelése egyelőre nem megoldott. Kanadai kutatók vizsgálata azt igazolja, hogy a központi hatású ACE-gátlók, vérnyomáscsökkentő hatásuktól függetlenül is lassíthatják a szellemi teljesítőképesség romlását.

hirdetés

A szellemi képességek fokozatos romlását, az előrehaladó demencia tüneteit a páciens környezetében élők, de a betegség kezdetén még az érintettek is észlelik,  a kezelőorvos megerősíti a diagnózist, de a kór pontos oka még mindig nem ismert, hatásos terápia pedig egyelőre nincsen, noha 2012-ben a világ gyógyszeripara már mintegy ezer vizsgálattal igyekezett eredményes gyógyszert találni.

William Molloy vezette munkacsoport 1999 és 2010 közötti, a gondolkodó képesség változására vonatkozó megfigyeléseinek eredményeit a British Medical Journal Open online kiadása közölte. A vizsgált személyek száma 1749 volt, életkoruk 41-104 év között mozgott.

A 8000 orvosi vizsgálatot meghaladó klinikai ellenőrzés Hamilton (Kanada) két egyetemi kórházában történt. A szakorvosi kontroll általános adatain kívül két szűrővizsgálat eredményeit értékelték. Egyik a Standardized Mini-Mental State Examination (SMMSE), a másik a Quick Mild Cognitive Impairment (Qmci) volt. A teszteket hat hónap különbséggel két alkalommal végezték.

A vizsgálati csoportba csak olyan betegek kerülhettek, akik Alzheimer kórban, vagy vaszkuláris és kevert demenciában (Alzheimer/vaszkuláris) szenvedtek. Életkoruk középértéke 77 év volt. A betegek egyik csoportja (276 beteg) nem szedett ACE-gátló készítményt, 85 beteg pedig ACE-gátlót kapott (perindopril, ramipril, trandolapril, captopril, fosinopril, lisinopril, prinivil). Külön figyeltek arra a 30 páciensre, akiknek ACE-gátló terápiája a vizsgálat fél évében kezdődött.

Az ACE-gátlót betegek gondolkodási képességének romlása lassabbnak bizonyult, mint azoké, akik nem részesültek ilyen kezelésben. A Qmci jelentősen érzékenyebb módszer a demencia szintjének változására, mint az SMMSE. Ezzel vizsgálva két csoport közötti különbség kis mértékben, de statisztikailag szignifikánsnak bizonyult.

A gondolkodási képesség abban a betegcsoportban lett mérhetően jobb, akik a vizsgálati időn belül kezdte szedni az ACE-gátlót, azokhoz képest is, akik már korábban ugyancsak ACE-gátló terápiában részesültek, vagy nem kaptak ilyen gyógyszert. A kutatók szerint ez vagy azt jelenti, hogy ezeknek a betegeknek a terápiahűsége jobb volt, vagy azt, hogy az agyi véráramlás ebben a betegcsoportban nagyobb mértékben javult.

A különböző ACE-gátló szerek közül a perindopril látszott jobbnak a többi készítményhez képest. Ennek lehetséges magyarázata dr. Molloy szerint, hogy a perindopril hatástartama hosszabb, mint a többi készítményé, és esetleg a többi ACE-gátlónál nagyobb mértékben hatol át a vér-agy gáton.

Az idegrendszeri hatás nem a vérnyomáscsökkentéstől függ. „Az Alzheimer-kór az agyszövet valamilyen gyulladásos folyamatának része lehet. A centrális hatású ACE-gátlók behatolnak az agyba és ott valamilyen gyulladásgátló hatásuk lehet” -  foglalta össze az eredményeket Molloy professzor.   

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.