hirdetés

Antibiotikumok: alternatíva az appendicitis kezelésében?

A Southamptoni Egyetem kutatói szerint az akut, nem-komplikált, gyermekkori appendicitis kezelésében nem csak a műtét, hanem az antibiotikumok is hatékonyak.

hirdetés

Újabb, átfogó tanulmány számolt be arról, hogy az antibiotikus kezelés önmagában sok gyermek számára lehet biztonságos megoldás a műtét helyett vakbélgyulladás esetén. Mint arról legutóbb egy a JAMA Surgery-ben 2015-ben megjelent amerikai közlemény alapján beszámoltunk 37 esetből 35 esetben a vakbélgyulladásban szenvedő gyerekek antibiotikum kezeléssel sikeresen kerülték el a műtétet.

Jelen közleményben 10, összesen több mint 400 fiatal beteg esetét felölelő vizsgálat alapján kimondható, hogy az akut appendicitis nem sebészi megoldása hatékonynak tartható, ugyanakkor a gyulladás a betegek 14%-ánál a későbbiekben kiújult, ezért a szerzők további vizsgálatokat szorgalmaznak az első (és az esetleges második) appendicitis kezelését illetően.

„A jövőben az akut, nem komplikált appendicitis kezelésében teljesen helyén valóvá válhat a konzervatív kezelési stratégia, élén az antibiotikumokkal”- mondja dr. Nigel Hall, a tanulmány szerzője, az angliai southamptoni egyetem gyermeksebészeti részlegének docense. "A jelenlegi stádiumban azonban még nem ajánlanánk első lépésként a gyógyszeres kezelést, hisz nem történt jól felépített nagy esetszámú és részletes vizsgálat a hatásosságot és biztonságot illetően."

A vakbél tasakszerű képletének akut gyulladása mindmáig priméren sebészi kezelést élvez. A betegség bármely életkorban felléphet, de leggyakrabban 10 és 20 éves kor között lehet vele számolni. A féregnyúlvány gyulladása a leggyakoribb (a lakosságának 5%-ánál előforduló), sebészi ellátást igénylő akut hasi kórkép. Vezető tünetként láz, hányinger, hányás és sokszor extrém hasi fájdalom jelentkezik. A gyulladt appendix ruptúrája bakteriális inváziót okoz a szabad hasüreg felé, ami ma már ritka, de egyben életet veszélyeztető állapot.

A Hall és munkatársai által elemzett vizsgálatokban összesen 413 akut, nem-komplikált appendicitiszes gyermek állapotát kezelték antibiotikummal. Sajnálatos módon a vizsgálatok felépítése, protokollja nagymértékben változott, ami nehezíti az összehasonlíthatóságot, az azonban egyértelműen kiderült, hogy a 8 hét és 4 év közötti követési periódust során a gyermekek 79%-a gyógyult meg a konzervatív kezelés mellett, és 14%-uknál jelentkezett újra a betegség. Súlyos belszervi vagy sebészi szövődmény egyszer sem volt tetten érhető.

Annak ellenére, hogy az appendicitis  elég gyakori betegség, sokszor nagyon nehéz diagnózis. Még ha nem is kell azonnal operálni, a várakozás mindig nagyon kockázatos. Jelenleg még nem tudjuk azt sem, hogy vannak-e az appendicitiszes gyermekek között alcsoportok, akik esetleg jobban járnának az antibiotikus kezeléssel, mint a műtéttel. Ez egy újabb ok a további vizsgálatok szükségessége mellett. 

 

Forrás: 

1. EurekAlert!

2. MedlinePlus

H. J. S.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.