Az őssejt transzplantáció megállíthatja a sclerosis multiplex progresszióját

A sclerosis multiplex (MS) autoimmun betegség, melynek során immunsejtek vándorolnak a központi idegrendszerbe, proinflammatorikus citokinek képződnek, és a demielinizáció miatt károsodnak az idegsejtek. Az aktív gyulladás a korán visszaeső-visszatérő („relapsing-remitting” = RR) esetekben érhető leginkább tetten. A legtöbb ilyen RRMS beteg esetén az igazoltan hatásos terápiák megszakítják a betegség aktivitását. Például az AFFIRM vizsgálatban (Natalizumab Safety and Efficacy in Relapsing-Remitting Multiple Sclerosis) az RRMS-ben szenvedő, natalizumabot kapó betegek 37%-ában a betegség radiológiai vagy klinikai aktivitásának hiánya a kezelés után 2 évvel is fennáll. A refrakter RRMS első választású kezelésének felderítésére indított CARE-MS II vizsgálatban (Comparison of Alemtuzumab and Rebif Efficacy in Multiple Sclerosis Study II) az alemtuzumabot kapó betegek 32%-ában és az interferon béta-1a-t kapó betegek 14%-ában nem lehetett 2 év követés után sem MRI-vel, sem klinikai vizsgálattal a betegséget kimutatni. Sajnos a betegség az  ilyen „betegség-módosító” kezelések után néhány hónap múlva reaktiválódik, visszatér, és ezért ezek nem ajánlottak (Neurology). Ráadásul ezek a gyógyszerek súlyos mellékhatásokat okozhatnak.

Az autológ hematopoietikus sejt-átültetés (HCT) hatásosságát már két évtizede folyamatosan vizsgálják sclerosis multiplexben. A kezelés célja a betegséget okozó immunsejtek lehetőség szerinti eltávolítása, és az immunrendszer „újraindítása”. Kezdetben a nagydózisú immunszuppresszív terápia (HDIT) és a HCT együttes alkalmazását előrehaladott MS betegségben próbálták ki. Számos beteg azonban továbbra is fokozatosan vesztette el idegi funkcióit a nem gyulladásos faktorok és a progresszív neurodegeneráció következtében. Egy 15 évvel későbbi vizsgálatban viszont azt tapasztalták, hogy a betegség kezdeti szakaszában, tehát az aktív központi idegrendszeri gyulladást mutató betegeknél a kezelés eredményei szignifikánsan jobbak voltak, mint az előrehaladott állapotúaknál, tehát azoknál,  akiknél nem volt aktív gyulladás a HDIT/HCT kezelés előtt. Tehát a HDIT/HCT kezelés sikeresebb a sclerosis multiplex korai gyulladásos szakában.

Dr. Richard Nash (Colorado Blood Cancer Institute, Denver) és munkatársai a JAMA Neurology 2014. december 29.-i számában jelentettek meg online egy közleményt, mely szerint 3 évvel a HDIT/HCT kezelés után a legtöbb betegnél nem romlottak a neurológiai funkciók, nem volt klinikai visszaesés észlelhető, és MRI-n nem látszottak új agyi léziók sem. Csak néhány súlyosabb korai, és váratlan késői mellékhatást észleltek.

A kezelés során carmustin, etoposid, cytarabin, melphalan és nyúl antimyocyta globulinnal kezelik a betegeket, majd a beteg – előzőleg levett, preparált, hűtéssel tárolt - autológ hematopoietikus őssejtjeit visszaültetik. 3 év követés után az eseménymentes túlélés 78,4% (90%CI 60,1-89,0%), 4 évnél 68,6% (90%CI 44,9-83,7%), 5 évnél pedig 58,8% (90%CI 33,7-77,2%) volt, ami igen jó eremény. Az MS-ben szenvedők fogyatékosságának mértékét mérő Kurtzke-féle „Expanded Disability Status Scale” (EDSS) igen kedvező maradt: 3 évnél 90,9% volt (90%CI 73,7-97,1%). Három év követés után a klinikailag észlelhető kiújulás mentes túlélés 86,3% volt, az ADSS score átlagban -50-nel (p=0,007) javult, hasonlóan javult az „MS Funsctional Composite score” (0,15 pont), és az életminőséget jelző „MS Impact Scale” értéke is (-15,0 ponttal). A transzplantáció után koponya MR-en a gadolinium-felhalmozó léziók azonnal csökkentek, csak két betegnél jelent meg új gadolinium felhalmozó/vagy T2 lézió. Az agy volumene általánosságban csökkent.

A vizsgálatba bevont 25 betegnél bőven fordultak elő grade 3-4 mellékhatások, leginkább citopéniák és fertőzések, amelyek következtében sajnos 2 beteg meg is halt. Megjegyzendő, hogy a transzplantáció után a betegek semmiféle további SM gyógyszerelést nem kaptak. Az eddigi legkedvezőbb SM kezelések mellett ennél csak rövidebb remissziók voltak észlelhetők és mellékhatásokkal járó hosszú időtartamú immunszuppressziós kezelésekre is szükség volt.

A társult szerkesztőségi közleményben Dr. Soldán (Utah) és Dr. Weinshenker (Mayo Clinic, Minnesota) megjegyzik, hogy „nem kérdéses, hogy a nagydózisú immunkezelés jelentősen képes elnyomni a gyulladásos aktivitást egy rövid ideje aktív SM betegségben. Ezek az adatok az SM hosszú időtartamú visszaszorításáról szólnak”. Ugyanakkor a HCT nem gyógyít meg mindenkit, viszont hosszú tartamú előnyei lehetnek.    

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült: 

1. Medscape Medical News > Neurology

2. JAMA Neurology