hirdetés

Kognitív hanyatlás COVID-19 után

Egy új megfigyeléses vizsgálat "mérhető", bár korlátozott mértékű kognitív hanyatlást talált a COVID-19 tartós tüneteivel küzdő embereknél.

hirdetés

A COVID-19-et okozó vírussal, a SARS-CoV-2-vel való fertőzést követően kognitív és memóriakárosodás léphet fel, ami a hosszan tartó COVID-ben szenvedőknél súlyosabb.

Azoknál, akik legalább két oltást kaptak, kevesebbszer fertőződtek meg, valamint azoknál, akik a SARS-CoV-2 későbbi változatával fertőződtek, kisebb volt a kognitív hanyatlás mértéke.

A londoni Imperial College (Egyesült Királyság) új tanulmánya egyértelműen igazolta, hogy a COVID-19-et okozó vírussal, a SARS-CoV-2-vel fertőzött emberek mérhető kognitív károsodást mutattak azokhoz képest, akik nem fertőződtek meg a koronavírus egyik variánsával sem. Míg az enyhe fertőzésen átesett, vagy a hosszú COVID-19-ben nem szenvedő személyek esetében a kognitív és memóriazavarok csekélyek voltak, addig a súlyosabb, intenzív osztályos ápolást igénylő fertőzések hatása sokkal kifejezettebb volt. A védőoltások egyértelmű protektív hatása ismét igazolódott.

A The New England Journal of Medicine- ben megjelent tanulmányban többszörös regressziós elemzéssel 112 964 angliai felnőtt eredményeit analizálták. A résztevők kérdőíveket és saját számítógépükön vagy laptopjukon meghatározott sorrendben 8 online kognitív tesztet töltöttek ki.

Azok a résztvevők, akik felépültek COVID-19-ből és a tüneteik kevesebb mint 4 hét alatt megszűntek – vagy legfeljebb 12 hétig tartottak, enyhe kognitív deficitetet mutattak a "nem-COVID-19 csoportba" tartozókhoz képest, akik soha nem fertőződtek meg a SARS-CoV-2 vírussal vagy volt teszttel igazolt fertőzésük. Azoknál, akiknél a kezdeti fertőzésből való felépülés után több mint 12 héttel is megmaradtak a betegség tünetei - például krónikus fáradtság, légzési nehézségek vagy neurológiai problémák -, nagyobb mértékű kognitív deficit volt tapasztalható, csakúgy, mint azoknál, akik a SARS-CoV-2 vírus korai változatával fertőződtek meg.

"Azáltal, hogy egy innovatív kognitív tesztet használtak, amelyet olyan emberek is kitöltöttek, akik nem voltak COVID-19-es betegek, ez a fontos és jól kivitelezett vizsgálat az első pontos számszerűsítést nyújtja a kognitív hiányosságok mértékéről azoknál az embereknél, akik COVID-19-es betegek voltak" - nyilatkozta Dr. Maxime Taquet, az Oxfordi Egyetem NIHR Academic Clinical Fellow in Psychiatry munkatársa, aki nem vett részt a vizsgálatban.

A súlyosabb kognitív problémák kockázata majdnem kétszer akkora volt azoknál, akik átestek a COVID-19 megbetegedésben, és háromszor akkora volt azoknál, akik COVID-19-cel kerültek kórházba. Továbbra sem tudjuk, hogy ezek a kognitív problémák fennállnak-e vagy javulnak a fertőzést követő években, hogyan befolyásolák az emberek mindennapi életét és munkaképességét és mi a biológiai magyarázatuk.

A COVID-19 mentális és pszichológiai hatásai azóta állnak a vizsgálatok középpontjában, amióta kiderült, hogy 2020-ban bizonyítékok merültek fel a SARS-CoV-2 fertőzésekkel kapcsolatban. Ez a tanulmány megerősíti azt az elképzelést, hogy a COVID-ot követő kognitív károsodás meglehetősen gyakori, és a fertőzést követően hónapokig fennmaradhat, még azokban az esetekben is, amelyek nem voltak olyan súlyosak.

 

Forrás:

Al-Aly Ziyad, Rosen Clifford J.(2024) Long Covid and Impaired Cognition — More Evidence and More Work to Do. N Engl J Med 390:9, 858-860.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.