Már heti egy óra séta is csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát
Bármilyen szintű szabadidős fizikai aktivitás egyötödével és egyharmadával csökkenti a neuropátia és a nefropátia kockázatát a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.
Egy, az UK Biobank több mint 18 000 résztvevőjének adatain alapuló, a Diabetes Care-ben megjelent brit kohorszvizsgálatban azt találták, hogy a betegek önbevallása alapján becsült neuropátia- és a nefropátiakockázat csökkenéséhez kevesebb mint heti 1,5 óra séta is elegendő. Dr. Frederik P.B. Kristensen (Aarhus Egyetem, Dánia) és szerzőtársai eredményeiket különösen a neuropátia esetében tartják ígéretesnek, mivel a neuropátiára jelenleg nem létezik betegségmódosító kezelés, és korlátozottan állnak rendelkezésre megelőző stratégiák. Bár a legtöbb diabéteszkutatás az összhalálozásra és a makrovaszkuláris szövődményekre összpontosít, a jelenlegi vizsgálatban a mikrovaszkuláris szövődményekkel kapcsolatosan is igazolódott, hogy már kis mennyiségű fizikai aktivitás is jótékony hatással van az egészségi állapotra.
A szerzők rámutatnak, hogy a mikrovaszkuláris szövődmények - például idegkárosodás (neuropátia), veseproblémák (nefropátia) és szemszövődmények (retinopátia) - a 2-es típusú cukorbetegek több mint 50%-ánál fordulnak elő, és jelentős hatással vannak az életminőségre,bár kétségtelenül nem olyan mértékben, mint az akár a rokkantság és a halált eredményező makrovaszkuláris szövődmények (például szív- és érrendszeri betegségek.
Bár a fizikai aktivitást "a 2-es típusú cukorbetegség multifaktoriális kezelésének sarokkövének tekintik, mivel kedvezően hat az anyagcsere kockázati tényezőire", a mikrovaszkuláris szövődményekre gyakorolt hatása "bizonytalan", a bizonyítékok pedig korlátozottak és "ellentmondásosak".
A kutatók ezért arra törekedtek, hogy megvizsgálják a szabadidős fizikai aktivitás és a neuropátia, a nefropátia és a retinopátia közötti dózis-válasz összefüggést, és azt, hogy mi az minimálisan hatékony testmozgás, ami előfordulásuk gyakoriságát csökkentheti.
Kohorszvizsgálatot végeztek a UK Biobank 37-82 éves egyéneken, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek, amelyet az Eastwood-algoritmus és/vagy az A1c ≥ 48 mmol/mol (6,5%) alapján azonosítottak. Kizárták az 1-es típusú cukorbetegségben vagy terhességi cukorbetegségben szenvedőket, valamint azokat, akik többek között súlyos fogyatékosságot okozó szomatikus rendellenességekben, neurodegeneratív betegségekben és mentális zavarokban szenvedtek.
A heti szabadidős fizikai aktivitást az önbevalláson alapuló gyakoriság, időtartam és a fizikai tevékenységek típusai alapján határozták meg, és ezeket kombinálták a teljes szabadidős aktivitás kiszámításához MET-órában kifejezve. Az American Diabetes Association/World Health Organization heti 150-300 perc mérsékelt és erőteljes szabadidős fizikai aktivitásra vonatkozó ajánlásait felhasználva a kutatók az ajánlott mérsékelt aktivitási szintet 150 percben határozták meg (ami heti 2,5 órának, azaz 7,5 MET-órának felel meg).
Összesen 18 092, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személyt vontak be az elemzésbe, akiknek 37%-a nő volt. Az átlagéletkor 60 év volt. A résztvevők 10 százaléka nem végzett szabadidős fizikai aktivitást, 38 százalékuk a mérsékelt aktivitás küszöbértéke alatti aktivitást végzett, 20 százalékuk az ajánlott szinten, 32 százalékuk pedig aktívabb volt. A fizikai aktivitást nem végzők nagyobb valószínűséggel voltak nők, fiatalabbak, magasabb testtömegindexűek, magasabb átlagos A1c-értékkel, valamint kedvezőtlenebb szociodemográfiai és viselkedési profillal rendelkeztek. A 12,1 éves átlagos követési idő alatt a résztvevők 3,7%-ánál neuropátiát, 10,2%-ánál nefropátiát és 11,7%-ánál retinopátiát diagnosztizáltak, ami 1000 személyévre vetítve 3,5, 9,8, illetve 11,4 előfordulást jelent.
A kutatók megállapították, hogy a fizikai aktivitás bármely szintje hozzávetőlegesen csökkentette a neuropátia és a nefropátia kockázatát. A többváltozós elemzés azt mutatta, hogy az ajánlott szint alatti aktivitás a fizikai aktivitás hiányához képest 0,71-es korrigált kockázati aránnyal (aHR) járt együtt a neuropátia szempontjából, míg az ajánlott szint alatti aktivitás esetén az aHR 0,73, az ajánlott szint feletti aktivitás esetén pedig 0,67 volt. A nefropátia aHR-je a fizikai aktivitás hiányához képest 0,79 volt az ajánlott szint alatti aktivitás esetén, 0,80 az ajánlott szint alatti aktivitás esetén, és 0,80 az ajánlott szint feletti aktivitás esetén. A fizikai aktivitás és a retinopátia közötti összefüggés azonban gyengébb volt, az ajánlott szint alatti, az ajánlott szinten lévő és az ajánlott szint feletti aktivitás esetén 0,91, 0,91, illetve 0,98 aHR-rel. A kutatók szerint ez a gyengébb kapcsolat és a mikrovaszkuláris szövődmények különböző formáinak etiológiájában mutatkozó különbségeknek tudható be. Megjegyzik, hogy a retinopátia kialakulásában a hiperglikémia a legfontosabb tényező, míg a neuropátiában és a nefropátiában más metabolikus kockázati tényezők, például az elhízás, az inzulinrezisztencia, a gyulladás, a diszlipidémia és a magas vérnyomás játszanak szerepet. Az összefüggések a nők esetében is kevésbé voltak kifejezettek.
Forrás:
Diabetes Care 2023;46(10):1816–1824. https://doi.org/10.2337/dc23-0937
