hirdetés

A 20 legnagyobb forgalmú gyógyszeripari vállalat – 6. rész (Amgen, Boehringer Ingelheim, Novo Nordisk, BioNTech)

A Fierce Pharma minden évben összeállítja a legnagyobb árbevételű gyógyszeripari vállalatok listáját. A mostani sorrend a 2021-es teljes év forgalmi adatain alapul, melyet a korábbi évekhez képest COVID-19 járvány alaposan felforgatott.

hirdetés

 

15. helyezett

 

Amgen

2021-es forgalom: 25,98 milliárd USD

Központ: Thousand Oaks, Kalifornia, USA

2020-as forgalom: 25,42 milliárd USD

 

Bár látszólag az Amgen a tavalyi évben nem mutatott olyan bámulatos növekedést, mint némely versenytársa, az amerikai cég igen mozgalmas évet zárt. Az egyik ilyen lépés volt, hogy 500 fővel csökkentette az Egyesült Államokban alkalmazott munkaerő létszámát. Főleg az értékesítési területről bocsátottak el munkatársakat, és a vállalat szerint ennek oka, hogy inkább az új gyógyszerek bevezetése felé fordul, illetve alkalmazkodni készül a járványidőszakban sikeres gyógyszermarketing stratégiákhoz. De jó hírek is bőven érkeztek a cég felől: március elején 1,9 milliárd dollárért nyélbe ütötték a Five Prime Therapeutics felvásárlását – ez a rákgyógyszerfejlesztő cég dolgozott azon az anti-fibroblaszt növekedési faktor 2b (FGFR2b) készítményén, mely új gyógyszerosztály teremtett, és röviddel ezt követően áttörést jelentő terápia (breakthrough therapy) minősítést kapott az FDA részéről. Májusban az Amgen további lendületet szerzett az onkológiai szegmensben, amikor az FDA engedélyezte a Lumakras (szotoraszib) KRAS-gátlót. A szintén új gyógyszerosztályt teremtő készítmény 2021-ben 90 millió dolláros árbevételt generált, és bár forgalma folyamatosan nő, jövője az egyre nagyobb verseny miatt mégis némileg bizonytalannak tűnik.

Emellett a cég elkötelezettnek tűnik a biológiailag hasonló (bioszimiler) termékek szegmenségnek növelése iránt: az év elején a J.P. Morgan Healthcare Conference rendezvényen a cég vezetői arról beszéltek, hogy 2030-ra megduplázzák (kb. 4 milliárd dollárra) az ebből az üzletágból származó forgalmukat. Előrelépés történt a gyártási kapacitások területén is: az Amgen a nyáron jelentette be, hogy Észak-Karolinában új gyártóüzemet épít. A Holly Springs-ben megkezdett munka várhatóan 2024-re fejeződik be, és több száz munkavállalót alkalmaz majd. A létesítményt igen flexibilis gyártóközpontnak álmodták meg, amely számos különféle termék előállítására lesz képes.

A tavalyi évben a cég 2%-os árbevétel-növekedést produkált, melynek motorja az Eli Lillyvel kötött együttműködés volt, ebben az Amgen COVID-19 elleni antitestek gyártását vállalta. Ezt leszámítva az értékesített készítmények tekintetében mennyiségben ugyan 7%-kal többet sikerült eladni, viszont ezt 7%-kal alacsonyabb átlagáron, azaz a cég éves árbevétele a 2020-as évhez képest nem változott volna. A 2020-as évben az Amgen még 9%-os növekedést produkált, mely elsősorban abból eredt, hogy kulcsfontosságú készítményeit nagyobb mennyiségben sikerült értékesíteni.

 

16. helyezett

 

Boehringer Ingelheim

2021-es forgalom: 24,36 milliárd USD

Központ: Rhein, Németország

2020-as forgalom: 19,57 milliárd USD

 

Míg több gyógyszergyártó cég forgalmának esetében is jelentős volatilitást láthattunk 2021-ben, a Boehringer Ingelheim a stabilitás és kiszámíthatóság mintapéldája maradt az utóbbi 3 évben. Mivel a német vállalat nem rendelkezett jelentős COVID-19 elleni készítménnyel, a 2018-2019-es 9%-os növekedést követően évről-évre körülbelül 3%-os bővüléssel jelentkezett a cég. A tavalyi év azért egy kicsit jobban sikerült, és az 5%-os bővülésnek köszönhetően a Boehringer Ingelheim először lépte át az évi 20 milliárd dolláros forgalmat.

A stabilitás nem csak vállalati szinten, hanem az egyes divíziók, ágazatok között is tetten érhető volt 2021-ben, mert igazából jelentős eltérés a szegmensek növekedése között sem volt kimutatható. A gyógyszeripari részleg 6%-is, míg az állategészségügyi szegmens 4%-os, a szerződéses gyártás pedig 10%-os bővülést ért el. Pont a gyártás területén vár a cég kiugrást a jövőben, mivel októberben megkezdte működését a Bécs mellett, 770 millió dollárért, négy évig épült új termelő üzem. Ez a gyár már a tavalyi eredményekben is jelentősen éreztette hatását.

A gyógyszeripari ágazat növekedésének motorja a Jardiance (empagliflozin) diabéteszgyógyszer forgalmának 29%-os bővülése volt (4,3 milliárd dollárra). A készítmény szép jövő előtt áll, mivel az FDA és az EMA által adott két-két új indikációval lényegesen jobban áll, mint fő vetélytársa, az AstraZeneca által fejlesztett Farxiga (dapagliflozin). Jelentős bővülést könyvelhetett el a cég a három utóbbi évben két új indikációt kapott Ofev (nintedanib) esetében is: az idiopátiás tüdőfibrózis kezelésére fejlesztett készítmény 2,7 milliárd dolláros forgalma 25%-kal múlta felül az előző év értékesítését.

A fenti két szer segített kompenzálni a Spiriva (tiotropium-bromid, COPD és asztma) árbevételének visszaesését, melyet a generikus készítmények térhódítása okozott. Ennek mértékét legfeljebb találgatni lehet, mivel a magánkézben levő vállalat nem közölt pontos számokat a szer értékesítéséről.

A 2022-es évben a német cég csendes, szerényen növekvő időszakot vár, ugyanakkor a következő öt évben 25 milliárd eurót szándékozik beruházni a kutatás-fejlesztés területére, ráadásul a prognózisok szerint 2025-ig 15 újabb gyógyszerük kaphat forgalomba hozatali engedélyt. Úgy tűnik, a Boehringer Ingelheim az előttünk álló 5 évben 7 milliárd eurót az „új gyártástechnológiák és a legmodernebb ellátási hálózat” kifejlesztésébe fektet, valamint bővíteni szándékozik biológiai készítményeinek gyártókapacitásait is.

 

17. helyezett

 

Novo Nordisk

2021-es forgalom: 22,38 milliárd USD

Központ: Bagsværd, Dánia

2020-as forgalom: 20,24 milliárd USD

 

A tavalyi évben a Novo Nordisk szemaglutid franchise-a tovább folytatta térnyerését és nem csak a diabétesz területén, hanem a júniusban kapott engedélynek köszönhetően a kóros elhízás, obezitás elleni indikációban is. És továbbra is van még tér a bővülésre, ráadásul a vállalat új gyógyszerei enyhíthetik azt a hatást is, amit a Victoza (liraglutid) generikumainak piacra lépése jelent majd a következő két évben.

A 14%-os éves növekedés legfontosabb hajtóereje a diabétesz-obezitás szegmensben forgalmazott készítmények 15%-os árbevétel-növekedése volt, amelyben a GLP-1 készítmények játszották a legfontosabb szerepet 32%-os bővüléssel. A szemaglutid trió (Ozempic, Rybelsus és Wegovy) sziklaszilárdan szállította a bevételeket, ezen belül a 2-es típusú cukorbetegségben az Ozempic és orálisan szedhető változata, a Rybelsus, míg az obezitás területén a Wegovy bizonyult sikeresnek.

A Novo Nordisk még nem hozta nyilvánosságra a Wegovy utolsó negyedéves forgalomadatait, de a gyógyszert igen jól fogadták az orvosok és a betegek is (csak idén februárban heti 22 ezer gyógyszerfelírás történ az Egyesült Államokban, és a betegek 70%-a új belépő volt obezitás indikációban).

Most először fordult elő, hogy az Ozempic lepipálta a vállalat régebbi GLP-1 gyógyszerét, a Victozát (mely 2022-2023 során egészen bizonyos, hogy komoly visszaesést könyvelhet majd el) és az előzés igen nagy sebességgel történt (5 milliárd dolláros globális árbevétel a 2,2 milliárdhoz képest). Mivel az Ozempic jó úton halad a megablockbuster státusz felé, a Wegovy és a Rybelsus pedig a jövő zálogát jelenti, úgy tűnik, hogy a Novo Nordisk jól felkészült a Victoza exkluzivitásának elvesztését követő időszakra.

Az idei évben a vállalat 6-10% közötti forgalomnövekedésre számít, és már márciusban kétszeresen lépte át a Wegovy számára 2025-re várt értékesítési célokat.

 

18. helyezett

 

BioNTech

2021-es forgalom: 22,44 milliárd USD

Központ: Mainz, Németország

2020-as forgalom: 549 millió USD

 

Úgy tűnt, nehezen képzelhető el látványosabb növekedés annál, mint amit a Moderna robbanásszerű, huszonkétszeres árbevétel-bővülése jelentett a 2020 és 2021 évek viszonylatában a COVID-19 vakcináknak köszönhetően, és mégis volt ilyen: a BioNTech 38-szorosára növelte forgalmát egyetlen év alatt. A 2020-as évben a BioNTech teljes forgalma 549 millió dollár volt, és ebből 308 millió dollár származott az oltóanyagok értékesítéséből. A tavalyi évben azonban a BioNTech/Pfizer vakcináját már 22,22 milliárd dollár értékben vették meg.

A történet 2008-ban kezdődött, ekkor alapította meg Ugur Sahin és felesége, Özlem Türeci az onkológiai célú fejlesztésekre, azon belül is az mRNS immunterápiák kidolgozására specializálódott céget. Több millió dollárt veszítettek azonban addig, amíg a COVID-19 kezelésére kidolgozott vakcinájuknak köszönhetően fordult a szerencse (még 2020 első három negyedévében is 352 millió eurós veszteséget könyvelhetett el a vállalat). A BioNTech sikere azonban nem a semmiből jött: a cég már 2018-ban aláírt egy együttműködési szerződést a Pfizerrel egy mRNS alapú influenza-vakcina kidolgozására. A két cég 2019. március 17-én jelentette be, hogy együttműködik egy COVID-19 elleni oltóanyag létrehozásában is; ez pedig pont hat nappal az előtt történt, hogy a WHO kihirdette a pandémia időszakénak kezdetét. (Érdekesség a történetben, hogy a BioNTech nem csak a Pfizerrel írt alá együttműködési megállapodást, hanem a kínai Fosun Pharmával is, azonban a Wall Street Journal információi szerint a kínai kormány folyamatosan akadályokat gördített a közös munka elé attól félvén, hogy a vakcina felülmúlja majd a kínai állami tulajdonú cégek valamelyike által kifejlesztett oltóanyagot.)

Az idei évben a BioNTech 13-17 milliárd euró közötti fogalomra számít, mely szinte teljes egészében a vakcinák értékesítéséből származik majd, ám a nagyobb mennyiségben eladott oltóanyag mégis a tavalyinál kisebb árbevételt hoz majd a konyhára a különböző árengedmények miatt. Ez részben azért is fordulhat elő, mert a szállítások már elsősorban az alacsony vagy közepes jövedelmi helyzetű országok felé irányulnak az idén, ahol az árat a népesség jövedelmi szintjéhez igazítják, ami a vállalat számára az önköltségi árszintet fogja jelenteni. A 2022-t követő évek üzleti viszonyait a cég meglehetősen homályosan látja, de az biztos, hogy a 2021-ben elkönyvel 11,5 milliárd dolláros tiszta nyereségből meg fogják duplázni a kutatás-fejlesztésre költött keretet, elsősorban a fertőző betegségek és az onkológia területén.

 

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

The top 20 pharma companies by 2021 revenue

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.