hirdetés

Legnagyobb forgalmú szerek 2020-ban

Az alábbi összeállításban a 2020-ban piacra került 15 legnagyobb árbevételt hozó gyógyszert foglaltuk össze.

hirdetés

A Generic Engineering & Biotechnology News a vállalati üzleti beszámolók alapján minden évben összegyűjti az adott évben piacra került, legnagyobb árbevételt produkáló vényköteles gyógyszereket. Az összehasonlítás alapjául mindig az első három negyedév adatai szolgálnak. Bár a tavalyi évben a koronavírus elleni gyógyszerek engedélyeztetése és forgalomba kerülése volt a slágertéma, a jóváhagyott készítmények számában nem következett be visszaesés: az FDA 2020-ban 52 új szert engedélyezett, ami még több is, mint a 2019-ben kiadott 48 engedély, igaz, elmarad a 2018-ban kiadott 59-től. A tavalyi évben az Egyesült Államokban piacra került, legnagyobb forgalmú 15 gyógyszer csaknem fele (7) valamilyen onkológiai készítmény, ezek közül kettőt is GIST (gasztrointesztinális sztróma tumor) indikációban engedélyeztek. Két migrén kezelésére szolgáló, illetve két hematológiai szer is szerepel a listán, és nem meglepő módon már a tavalyi értékesítések alapján is két koronavírus elleni készítmény is előkelő helyet foglal el. A lista hiányos, mivel egyes magánkézben levő vállalatok adatai nem kerültek nyilvánosságra, illetve olyan szerek sem szerepelnek az összeállításban, amelyek 2020 utolsó negyedévében kerültek jóváhagyásra, illetve van néhány készítmény, amelyeket még 2019 végén, az utolsó negyedévben engedélyeztek. Íme a lista, jó böngészést!

 

A 2020-ban piacra került 15 legnagyobb forgalmú vényköteles készítmény

15.

Ayvakit

(avapritinib)

Árbevétel: 15,3 millió USD

Blueprint Medicines

Irreszekábilis vagy metasztatikus PDGFRA exon 18 mutációt hordozó GIST (gasztrointesztinális sztróma tumor) kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 január 9.

EMA engedély dátuma: 2020. július 23.

Cikkünk: Új készítmény nem reszekálható vagy áttétes GIST-re

 

14.

Retevmo

(szelperkatinib)

Árbevétel: 17,9 millió USD

Eli Lilly

RET mutációt vagy fúziót hordozó többféle tumor (nem-kissejtes tüdőrák, medulláris és egyéb típusú pajzsmirigyrák

FDA engedély dátuma: 2020 május 8.

EMA engedély dátuma: engedélyezés folyamatban

Cikkünk: Jó válaszarány nem kissejtes tüdőrákban

 

13.

Tabrecta

(kapmatinib)

Árbevétel: 18 millió USD

Novartis

MET exon 14 skipping mutációt hordozó nem-kissejtes tüdőrák kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 május 6.

Cikkünk: Kapmatinib nem-kissejtes tüdőrákban

 

12.

Qinlock

(ripretinib)

Árbevétel: 20 millió USD

Deciphera Pharmaceuticals

Korábban három vagy több kináz-gátlóval, köztük imatinibbel kezelt GIST-ben szenvedő betegek kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 május 15.

EMA engedély dátuma: engedélyezés folyamatban

 

11.

Sarclisa

(isatuximab-irfc)

Árbevétel: 22 millió USD

Sanofi

Korábban legalább két (lenalidomid és egy proteaszóma-gátló) terépiában részesül, mielóma multiplexben szenvedő betegek kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 március 2.

EMA engedély dátuma: 2020. május 30.

Cikkünk: Új monoklonális antitest myeloma multiplex ellen

 

10.

Nurtec ODT

(rimegepant)

Árbevétel: 28,5 millió USD

Biohaven Pharmaceuticals

Akut migrénes roham kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 február 27.

Cikkünk: Rimegepant akut migrénes rohamban

 

9.

Zepzelca

(lurbinektedin)

Árbevétel: 36,9 millió USD

Jazz Pharmaceuticals

Nem-kissejtes tüdőrák kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 június 15.

Cikkünk: Új ígéretes vizsgálati szer relapszáló kissejtes tüdőrákra

 

8.

REGEN-COV2

(casirivimab és imdevimab)

Árbevétel: 40,2 millió USD

Regeneron Pharmaceuticals

SARS-CoV-2 okozta enyhe-középsúlyos COVID-19 fertőzés kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 november 21.

Cikkünk: COVID-19 elleni génterápiás orrspray

 

7.

Ubrelvy

(ubrogepant)

Árbevétel: 60 millió USD

AbbVie

Akut migrénes roham kezelésére

FDA engedély dátuma: 2019 december 23.

Cikkünk: Ubrogepant migrénre

 

6.

Adakveo

(krizanlizumab-tmca)

Árbevétel: 71 millió USD

Novartis

Sarlósejtes anémiában jelentkező vazookkluzív krízis kezelésére

FDA engedély dátuma: 2019 november 15.

EMA engedély dátuma: 2020. október 28.

Cikkünk: Új szer sarlósejtes fájdalom krízis megelőzésére

 

5.

Trodelvy

(szacituzumab)

Árbevétel: 73 millió USD

Immunomedics (Gilead Sciences)

Tripla negatív emlőrák kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 április 22.

Cikkünk: Ígéretes új antitest-hatóanyag konjugátum agresszív emlőrákban

 

4.

Ruxience

(rituximab-pvvr)

Árbevétel: 78 millió USD

Pfizer

Non-Hodgkin-limfóma, krónikus limfocitás leukémia, Wegener-granulomatózis és mikroszkópos poliangiitisz kezelésére

FDA engedély dátuma: 2019. július 23.

EMA engedély dátuma: 2020. április 1.

Cikkünk: Indolens lymphomák kezelése COVID-19 idején

 

3.

Reblozyl

(luszpatercept-aamt)

Árbevétel: 159 millió USD

Bristol-Myers Squibb és Acceleron Pharma

Többféle eredetű anémiás állapot kezelésére

FDA engedély dátuma: 2019 november 8.

EMA engedély dátuma: 2020. június 25.

Cikkünk: Luspatercept az anémia csökkentésére

 

2.

Tepezza

(teprotumumab-trbw)

Árbevétel: 476 millió USD

Horizon Therapeutics

Pajzsmirigyes szembetegség (TED) kezelésére szolgáló inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1) receptor gátló

FDA engedély dátuma: 2020 január 21.

 

1.

Veklury

(remdesivir)

Árbevétel: 873 millió USD

Gilead Sciences

Kórházi kezelést igénylő COVID-19 kezelésére

FDA engedély dátuma: 2020 május 4.

EMA engedély dátuma: 2020. július 3.

Cikkünk: Európában is forgalmazható a remdesivir

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Top 15 Best-Selling Drugs Launched in 2020

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.