A GLP-1 terápiák költségeinek csökkentése
Negyedére csökkenthető a GLP-1 hatóanyagok felhasználása az “antitestfestés” módszerével.
- Diabétesz-gyógyszer halálos méregből
- A szemaglutid kardiovaszkuláris előnyei
- Berberin a "természet Ozempic”je?
- A diabetológia fejlődése az elmúlt tíz évben
- Mesterséges intelligencia segítheti az inzulinadagolást
- Cagrilintid + semaglutid a diabezitás megelőzésére
- A COVID-19 járvány és az 1-es típusú diabetes
- Orális inzulinadagolás mikromotoros minitablettákkal
- 1-es típusú diabetesz kialakulását késleltető szer
- Heti egyszeri adagolású bázis inzulin
- Neuropátia és hipoglikémia-veszély 1-típusú diabetesben
- Őssejtterápia autoimmun kórképekben
A bioRxiv folyóiratban márciusi számában jelent meg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatóinak cikke, amelyben egy olyan módszerről számoltak be, amely a cukorbetegség kezelésére és fogyasztószerként egyaránt használatos glükagonszerű peptid-1 (GLP-1) receptor agonista peptid alapú terápiás készítmények költségeit jelentős mértékben csökkentheti. Az eljárás alapja egy olyan hatóanyag-hordozó rendszer, amely a peptideket közvetlenül a megcélzott antitestek felszínére „festi”. Egereken végzett vizsgálatokban a módszer tartós fogyást és hosszan tartó vércukorszint-kontrollt eredményezett a standard adaghoz képest negyedannyi mennyiségű GLP-1 injekcióval.
A kutatást vezető Bradley Pentelute, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) vegyészprofesszora az American Chemical Society március 23-27. között San Diegóban tartott tavaszi ülésén (ACS 2025) mutatta be az eredményeket.
A peptidalapú terápiák rendkívül hatékonyak lennének, ám a szervezetben lévő enzimek könnyen lebontják őket, mivel a peptidek nem rendelkeznek olyan szerkezeti stabilitással, mint a nagyobb, összetettebb fehérjék. A kutatók a GLP-1 receptor agonisták esetében ezt a korlátozást úgy próbálták megkerülni, hogy a peptidet közvetlenül immunglobulin G (IgG) antitestekhez kapcsolták. Ezek a hosszú hatástartamú, gyógyszerrel fuzionált IgG-k kiváló peptidszállító molekulák, viszont előállításuk igen költséges, mivel az antitesteket laboratóriumban kell kivonni és módosítani, mielőtt az adott személy szervezetében hatásosak lennének.
Pentelute kutatócsoportja ezért egy olyan technológiát fejlesztett ki, amellyel a GLP-1 receptor agonistákat a szervezetben lévő IgG-khez lehet kötni. Az általa in vivo antitestfestésnek nevezett hordozórendszer maga is egy peptid, és három részből áll: egy kötőanyag-komponensből, amely az IgG-hez kötődik, egy hasznos részből, amely magát a GLP-1 receptor agonista hatóanyagot hordozza, és egy reaktív részből, amely a GLP-1 hatóanyagot kovalens kötéssel az IgG-hez rögzíti (azaz “ráfesti”).
Az antitestfestő platformmal egér és emberi IgG-ken végzett laboratóriumi tesztek során a kutatók megállapították, hogy az antitestek közel fele sikeresen kapcsolódott a GLP-1 receptor agonistákhoz 37°C-os normál testhőmérsékleten. Ezután a platformot a GLP-1 receptor agonisták bejuttatására a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikusan kiváltott elhízás egérmodelljében tesztelték. Pentelute és munkatársai megállapították, hogy az egereknél az egyszeri kezelést követően akár 15 napig tartó vércukorszint-kontroll és testsúlycsökkenés figyelhető meg. Sőt, az antitestfestést kapott egerek jobb és tartósabb eredményeket értek el a jelenleg alkalmazottnál jóval alacsonyabb GLP-1 hatóanyagdózis mellett.
“A technológiát kiterjesztjük a rákos megbetegedések kezelésére szolgáló antitest-gyógyszer konjugátumok előállítására is” - nyilatkozta Pentelute. “És a jövőben úgy módosítjuk majd ezt a technológiát, hogy egy antitestre több hatóanyagot is fel tudjunk festeni. Ezzel az új technológiával a peptidalapú terápiák költségeinek csökkentését és a hatékonyság javulását érhetjük el.”
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Improving GLP-1 drug delivery by 'painting' it on antibodies
In vivo Antibody Painting for Next Generation Weight Loss Drugs
Irodalmi hivatkozás:
Katsushi Kitahara et al, In vivo Antibody Painting for Next Generation Weight Loss Drugs, bioRxiv (2024). DOI: 10.1101/2024.08.22.609257
