hirdetés

Halolaj magas Alzheimer-kockázat esetén

Az APOE4 génváltozattal rendelkező, tehát az Alzheimer-kor szempontjából magas kockázatú személyekben az omega-3 zsírsavak gátolták a fehérállomány pusztulását.

hirdetés

A JAMA Network Open folyóiratban augusztus 1-jén jelent meg az Oregon Health & Science University kutatóinak cikke, amelynek eredményei szerint az Alzheimer-kórra genetikailag hajlamos idősebb felnőttek egy alcsoportja számára előnyös lehet a halolajtartalmú étrendkiegészítők alkalmazása. A randomizált, kontrollos klinikai vizsgálat nullhipotézise az volt, hogy a halolajas étrendkiegészítők javíthatják az agyműködést a memóriaproblémákkal küzdő embereknél. A vizsgálat általánosságban, tehát a teljes populáció vonatkozásában nem mutatott ugyan ki statisztikailag szignifikáns előnyöket, viszont annál az alcsoportnál, akik egy Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható gént is hordoznak, az agyban lévő idegsejtek lebomlásának csökkenését mutatta ki.

“Eredményeink azt mutatták, hogy három év alatt nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a placebo és a halolajat szedő csoport között” - nyilatkozta Lynne Shinto, a tanulmány első szerzője. “Nem hiszem ugyan, hogy káros lenne, de azt nem mondanám, hogy mindenkinek halolajat kell szednie a demencia megelőzésére.”

A vizsgálatba 102 olyan 75 éves vagy idősebb résztvevőt vontak be, akiknek viszonylag alacsony volt a vérükben a halolajban található omega-3 zsírsavak szintje. A résztvevők körében először a beléptetést követően, majd a hároméves vizsgálat végén agyi MRI-felvételt készítettek, hogy felmérjék a fehérállományban megfigyelhető elváltozások mértékét. Ezek az elváltozások gátolhatják olyan fontos tápanyagok agyba jutását, ami növeli a későbbi demencia kialakulásának kockázatát.

A vizsgálatba bevont résztvevőknél viszonylag magas volt a fehérállományi elváltozások szintje, de egyébként egészségesek voltak, és nem voltak demensek. A résztvevők fele naponta omega-3-mal dúsított halolaj-kiegészítőket, míg a másik felük szójabab alapú placebót szedett. A fehérállományi elváltozások mértékét mérő két MRI-vizsgálat a vizsgálati időszak elején és végén enyhe csökkenést mutatott ezen elváltozások progressziójában - de nem eleget ahhoz, hogy statisztikailag szignifikáns legyen a két csoport között.

A fenti eredményekkel ellentétben viszont az APOE4 génváltozatot hordozó alcsoportban a kutatók már egy évvel a halolajjal való kezelés után drámai csökkenést mértek az agysejtek integritásának romlásában, a szójaolajos csoporthoz képest.

“Ez az első olyan demencia-megelőzési vizsgálat, amely modern megelőzési eszközöket - például vérvizsgálatot és agyi képalkotó vizsgálatokat - használt abból a célból, hogy ne csak a demencia szempontjából magas kockázatú embereket azonosítsa, hanem azokat is, akik alkalmasak lehetnek arra, hogy egy meghatározott preventív beavatkozásban részesüljenek” - fejtette ki Gene Bowman, a tanulmány társszerzője. “Az a tény, hogy a neuronok pusztulása lelassult a magas kockázatú személyeknél az omega-3 kezelés hatására, kétségtelenül figyelemre méltó, és legalábbis indokolttá teszi, hogy a jövőben nagyobb elemszámú klinikai vizsgálatokat végezzenek többféle betegpopulációban.”

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Clinical trial finds benefit in taking fish oil for those genetically predisposed to Alzheimer's

ω-3 PUFA for Secondary Prevention of White Matter Lesions and Neuronal Integrity Breakdown in Older Adults

Irodalmi hivatkozás:

ω-3 PUFA for Secondary Prevention of White Matter Lesions and Neuronal Integrity Breakdown in Older Adults, JAMA Network Open (2024). DOI: 10.1001/jamanetworkopen.2024.26872

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.