hirdetés

Immunrendszert erősítő antitestet vizsgálnak az Alzheimer-kór kezelésében

Az idei év első felében megkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok Alzheimer-kór kezelésében az ImmunoBrain Checkpoint új, immunrendszert erősítő antitestjével.

hirdetés

Michal Schwartz professzor asszony, az izraeli Weizmann Institute of Science kutatója még 1998-ban publikált egy cikket a Science folyóiratban paraplégiás patkányok idegsejtjeinek regenerációjában elért eredményeiről. Ebben arról számolt be, hogy a legtöbb szöveti sérülés esetén a felépülésben igen fontos a sérült sejtek makrofágokkal folytatott folyamatos kommunikációja, de ez a párbeszéd az emlősök központi idegrendszerében valószínűleg csak korlátozott lehet. A vizsgálatban a hátsó lábaikra lebénított, átmetszett gerincvőjű patkányok gerincvelőjébe speciálisan kezelt makrofágokat ültettek be, és ezzel sikerült elérniük az idegi kapcsolat újbóli létrehozását, ami abban mutatkozott meg, hogy a patkányok ismét képessé váltak a lebénult hátsó lábaik mozgatására.

Schwartz ekkor még nem sejtette, hogy ennek a felfedezésnek az eredményei később egészen más területen is hasznosíthatók lesznek. Kutatócsoportjával tovább dolgozott a központi idegrendszer és az immunrendszer kapcsolatának további feltárásán, és kimutatták, hogy mind a monocitáknak, mind a T-sejteknek nélkülözhetetlen szerepe van a sérült idegszövetek regenerációjában. Ekkor gondoltak először arra, hogy az immunrendszernek az agy karbantartásában is fontos szerepe lehet, és 2004-ben valamint 2006-ban sikerült is igazolniuk, hogy az agy működése – plaszticitása, a kognitív képesség, és számos más agyi funkciói is – igen nagyban függ az immunrendszer egészségétől. Ez azért volt meglepő, mert az immunrendszer nem része az agyi hálózatnak, és sokáig az volt az uralkodó elképzelés, hogy a vér-agy gát miatt egymástól teljesen szeparáltan működnek.

Ezen kutatási eredményekre alapozva a 2016-ban megalapított ImmunoBrain Checkpoint (IBC) start-up cég egy olyan antitestet hozott létre, amelyet kifejezetten az immunrendszer aktiválására terveztek. Az IBC-Ab002 névre keresztelt antitesttel végzett vizsgálatok során kimutatták, hogy a gátló immun-ellenőrzőpontok antitestekkel történő megcélzásával helyrehozható az agy és az immunrendszer közötti kommunikáció, így az agy megvédhető a további funkcióvesztéstől. Egér modellszervezetekben a terápia alkalmazásával már sikerült csökkenteni a tüneteket, sőt, képesek voltak visszafordítani a kognitív funkcióvesztést is, azaz nem csak szimptomatikus, hanem patológiai javulást is tapasztaltak. Schwartz szerint úgy tűnik, hogy az agy regenerációs folyamatainak egy olyan általános mechanizmusát sikerül aktiválni, melynek segítségével meghaladható, leküzdhető az Alzheimer-kór heterogenitása és soktényezősként jellemzett patofiziológiája. E bizakodásra az is alapot adhat, hogy a kezeléssel más típusú demenciákban is biztató eredményeket értek el. Az antitest terápia azért tekinthető jelenleg igazi újdonságnak, mert a betegség lefolyását egy javító mechanizmus beindításával, nem pedig a személyenként eltérő, igen változatos toxikus hatások egy részének neutralizálásával próbálja megvalósítani.

Tavaly szeptemberben az IBC 1 millió dolláros adományt kapott a Cloud-Bill Gates Partnership Grant Programból, ez komoly segítség ahhoz, hogy már 2021 első negyedévében sor kerüljön a fázis I klinikai vizsgálatok indítására. Ehhez már csak a majmokon elvégzett toxikológiai vizsgálatok eredményeire van szükség (és az előzetes eredmények jó potenciális biztonságossági profilt mutattak), majd a szükséges dokumentumokat be kell nyújtani az FDA részére. A vizsgálatok becslések szerint 16 millió dollárba kelrülnek, amihez további 9-10 millió dollárt kell még összekalapoznia az IBC-nek, és eddig ezt a folyamatot a koronavírus járvány erősen megnehezítette. Schwartz szerint a fázis I vizsgálatok elvégzése körülbelül 40 fő bevonásával (vizsgálati központok: Hollandia, Izrael és valószínűleg Egyesült Királyság) 10-12 hónapot vehet majd igénybe, de a készítmény várható piacra kerülési dátumáról csak a fázis I adatok ismeretében tud nyilatkozni az IBC. 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Israeli Neuroscientist’s New Alzheimer’s Treatment To Head for Clinical Trial

Implantation of stimulated homologous macrophages results in partial recovery of paraplegic rats

ImmunoBrain Checkpoint awarded Alzheimer’s Association grant to support Phase I trial investigating novel immunotherapeutic approach to treat Alzheimer’s disease

A turning point in Alzheimer's disease therapy: treating the immune system to repair the brain

BC‐Ab002, an anti‐PD‐L1 monoclonal antibody tailored for treating Alzheimer’s disease

Israeli Revolutionary Alzheimer’s Treatment to Launch Phase 1 Trial

In bid to whip Alzheimer’s, Israeli scientists use immune system to repair brain

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.