hirdetés

Alvásminőség és Alzheimer-kór

A nem megfelelő alvási időtartam és alvásminőség mellett gyorsabb az amiloid-béta plakkok képződése.

hirdetés

Az Alzheimer's & Dementia: Diagnosis, Assessment & Disease Monitoring folyóiratban április 22-én jelent meg a Murdoch University kutatóinak cikke, amelynek fő megállapítása, hogy a naponta több mint hat óra minőségi alvás segíthet megelőzni vagy lassítani az Alzheimer-kór előrehaladását. Ez azért lehetséges, mert az alvás minősége és mennyisége összefüggést mutat az agyban az amiloid béta felhalmozódásának sebességével kognitívan nem károsodott idős felnőtteknél.

Stephanie Rainey-Smith, a cikk első szerzője szerint az eredmények új reményt adhatnak sokak számára: “Az Alzheimer-kór egy olyan betegség, amelyet rendszerint az idősebbeknél diagnosztizálnak, ugyan, de amelynek kóros folyamatai már sokkal korábban megkezdődnek. Jelenleg nem ismert a betegség gyógymódja, de kutatásunk azt sugallja, hogy a személyre szabott alvásjavító beavatkozásokat az Alzheimer-kór elleni módosítható kockázati tényezőként kell vizsgálnunk, amelyek késleltethetik vagy megelőzhetik a tünetek kialakulását és progresszióját a betegség korai szakaszában lévők esetében. Eredményeink kiegészítik a bizonyítékokat azzal kapcsolatban, hogy az olyan életmódbeli tényezőket, mint az alvás, hogyan lehetne hasznosítani a neurodegeneratív betegségek elleni küzdelemben."

A longitudinális vizsgálatban összesen 189 olyan személy vett részt, akik 60 és 80 év közöttiek voltak, kognitív funkcióikban pedig károsodás egyelőre nem volt felfedezhető. A résztvevőket hat éven keresztül követték nyomon több vizsgálati eljárás alkalmazásával, köztük agyi képalkotó módszerekkel (például PET-vizsgálattal). A kutatók kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy az Alzheimer-kór egyik legfőbb patologikus jellemzőjének tartott amiloid-béta plakkok felhalmozódása hogyan alakul az agyban, és ehhez a betegek önbevallásos módszerrel kitöltött alvásnaplóit használták fel.

Az eredmények szerint az APOE ε4 mutációt hordozóknál a 6 óránál kevesebb alvás, a teljes mintában és az APOE ε4-et nem hordozóknál pedig a nem megfelelő alvásminőség az agyi amiloid-béta gyorsabb felhalmozódásával jár együtt. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a szuboptimális alváshatékonyság és alváshossz szerepet játszik az Alzheimer-kór neuropatologikus fehérjéinek felhalmozódásában a még egészséges kognitív funkciókkal rendelkező személyeknél.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

How we can slow down or prevent Alzheimer's

Suboptimal self-reported sleep efficiency and duration are associated with faster accumulation of brain amyloid beta in cognitively unimpaired older adults

Irodalmi hivatkozás:

Louise N. Pivac et al, Suboptimal self‐reported sleep efficiency and duration are associated with faster accumulation of brain amyloid beta in cognitively unimpaired older adults, Alzheimer's & Dementia: Diagnosis, Assessment & Disease Monitoring (2024). DOI: 10.1002/dad2.12579

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.