hirdetés

Alzheimer-kór tüneteit okozó gomba

A Baylor kutatói szerint a Candida albicans fertőzése az Alzheimer-kórhoz igen hasonló, amiloid-béta szerű neurodegeneratív tüneteket okoz.

hirdetés

A Cell Reports folyóirat október 10-én közölte a Baylor College of Medicine (Houston, Texas) kutatóinak cikkét, amelyben az Alzheimer-kór kialakulásának eredetét vizsgálták abból a szempontból, hogy kizárólag endogén módon alakul-e ki a betegség, vagy exogén forrásból is származhat. Az exogén források között a kutatók elsősorban a gombafélékre gyanakodtak, mivel ismert, hogy egyes gombák fertőzése szerepet játszhat a krónikus neurodegeneratív állapotokban, de csak korlátozott ismeretekkel rendelkeztünk arról, hogy ezek a gyakori mikrobák hogyan pontosan hogyan idézik elő ezen állapotok kialakulását.

A kutatók állati modellszervezetekkel dolgozva sikeresen leírták, hogyan jut be a Candida albicans gombafaj az agyba, és hogyan aktivál két olyan mechanizmust is, amelyek elősegítik a kiürülését (ezek a mechanizmusok igen fontosak az Alzheimer-kór kialakulásának megértése szempontjából), és hogyan hoz létre amiloid béta (Ab)-szerű peptideket.

Dr. David Corry, a most közölt cikk egyik szerzője így nyilatkozott: “egy 2019-es cikkünkben arról számoltunk be, hogy a C. albicans valóban képes bejutni az agyba, ahol olyan változásokat okoz, amelyek nagyon hasonlítanak az Alzheimer-kórban megfigyelhető változásokhoz. A mostani tanulmány ezt a munkát bővíti ki annak érdekében, hogy pontosabban tisztázhassuk a háttérben zajló molekuláris mechanizmusokat. Az első kérdésünk rögtön az volt, hogy hogyan jut be a C. albicans az agyba? Azt találtuk, hogy a gomba olyan, Saps enzimeket (szekretált aszparagin-proteázok) termel, amelyek képesek lebontani a vér-agy gátat, így a gomba bejut az agyba, ahol kifejti káros hatását. Mivel azonban korábbi munkáink során megfigyeltük, hogy egyébként egészséges egerek agyából a fertőzés kb. 10 nap alatt gond nélkül kiürült, adódott a következő kérdés: hogyan tisztítja ki az agy a gombát? A mostani tanulmányban sikerült két olyan mechanizmust is leírnunk, amely pontosan ezt a célt szolgálja.”

Kiderült, hogy ugyanazok a Saps enzimek, amelyeket a gomba a vér-agy gát áttörésére használ, az amiloid prekurzor fehérjét is Ab-szerű peptidekre bontják. Ezek a peptidek egy Toll-szerű receptor 4 sejtfelszíni receptoron keresztül aktiválják a mikroglia agysejteket, ami alacsony szinten tartja ugyan a gomba mennyiségét az agyban, de nem tisztítja meg az agyat a fertőzéstől.

A C. albicans egy kandidalizin (candidalysin) nevű fehérjét is termel, amely egy másik receptoron, a CD11b-n keresztül kapcsolódik a mikrogliához. Ez a kandidalizin által közvetített mikroglia-aktiváció viszont elengedhetetlen a Candida agyból történő kiürítéséhez. Ha ezt az útvonalat blokkoljuk, a gomb nem tisztul ki hatékonyan az agyból.

"Ez a munka egy fontos új elmekkel járul hozzá az Alzheimer-kór kialakulásával kapcsolatos ismereteinkhez" - nyilatkozta Corry. "A jelenlegi magyarázat szerint a betegség leginkább a toxikus Ab-szerű peptidek felhalmozódásának eredménye az agyban, ami neurodegenerációhoz vezet. Az uralkodó elképzelés szerint ezek a peptidek endogén módon keletkeznek: saját agyi proteáz enzimeink bontják le az amiloid prekurzor fehérjéket, amelyek a toxikus Ab-szerű peptideket generálják. Most viszont azt mutattuk be, hogy az Ab-szerű peptidek keletkezését egy másik, exogén forrásból is keletkezhetnek. Ez a közönséges gomba, amelyet korábban Alzheimer-kórban és más krónikus neurodegeneratív rendellenességekben szenvedő emberek agyában is kimutattak, saját proteázokkal rendelkezik, amelyek képesek ugyanazokat az Ab-szerű peptideket előállítani, amelyeket az agy endogén módon képes létrehozni. Ezért mi arra a következtetésre jutottunk, hogy az agyban képződő Ab-peptid aggregátumokat, amelyek számos Candida-asszociált neurodegeneratív állapotot, köztük az Alzheimer-kórt, a Parkinson-kórt és másokat jellemeznek, mind az agy, mind a C. albicans is előállíthatja, azaz ezeknek a betegségeknek két különböző eredete is lehet."

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Brain fungal infection produces Alzheimer's disease-like changes, says new study

Toll-like receptor 4 and CD11b expressed on microglia coordinate eradication of Candida albicans cerebral mycosis

Irodalmi hivatkozás:

Yifan Wu et al, Toll-like receptor 4 and CD11b expressed on microglia coordinate eradication of Candida albicans cerebral mycosis, Cell Reports (2023). DOI: 10.1016/j.celrep.2023.113240. www.cell.com/cell-reports/full … 2211-1247(23)01252-4

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.